Grönland vezetői elítélték az amerikai delegáció tervezett látogatását
A grönlandi főváros, Nuuk kikötője (Fotó: Filip Gielda/Unsplash)

Grönland politikai vezetői élesen bírálták az Egyesült Államok két magas rangú tisztségviselőjének tervezett látogatását – számolt be a BBC. Az utazáson Usha Vance, az amerikai alelnök felesége, valamint Mike Waltz, Donald Trump nemzetbiztonsági tanácsadója vesz részt. A látogatás terve feszültséget váltott ki, miután Donald Trump ismételten utalt arra, hogy az Egyesült Államok szívesen magához csatolná Grönlandot.

A leköszönő grönlandi miniszterelnök, Mute Egede „agresszív lépésnek” nevezte a vizitet, különösen Waltz érkezését, amelyet hatalmi demonstrációként értékelt. Jens-Frederik Nielsen, aki a választások nyomán valószínűleg a következő kormányfő lesz, az amerikai tisztségviselőket a grönlandiak iránti tisztelet hiányával vádolta.

A Fehér Ház szerint Usha Vance kulturális célból utazik a térségbe: ellátogat történelmi helyszínekre, és részt vesz Grönland nemzeti kutyaszánversenyén is. Kíséretében lesz fia is, a hivatalos közlemény szerint a látogatás célja „a grönlandi kultúra és egység ünneplése”.

A CBS News értesülései szerint Waltz látogatása JD Vance alelnök utazását készíti elő.

Miért akarja bekebelezni Grönlandot Donald Trump?
Ficsor Benedek

Miért akarja bekebelezni Grönlandot Donald Trump?

Vörös Erik, titkos atomerőmű és olvadó jégsapkák – így lett a világpolitika aduásza a Dániához tartozó sziget.

A sziget és az Egyesült Államok közötti feszültséget tovább szította Trump egyik legutóbbi nyilatkozata, amelyben a NATO főtitkárával folytatott beszélgetés során Grönland esetleges amerikai annektálására utalva úgy fogalmazott: „Szerintem ez meg fog történni”.

A kijelentés nyomán Grönland vezető pártjai közös közleményben ítélték el Trump „elfogadhatatlan viselkedését”.

A BBC felidézi, hogy bár a grönlandiak többsége támogatja a Dániától való függetlenedést, egy januári felmérés szerint még többen utasítják el azt, hogy Grönland az Egyesült Államok része legyen.