
Ha a 2024-es választási győzelme nem lehetetleníti el az ügy folytatását, az összegyűlt bizonyítékok alapján elítélték volna Donald Trumpot, amiért törvénytelenül próbált hatalomban maradni a 2020-as elnökválasztás elvesztése után, írta utolsó jelentésében Jack Smith különleges ügyész.
„A minisztérium álláspontja, miszerint az alkotmány tiltja az elnök elleni vádemelés és büntetőeljárás folytatását, kategorikus, és nem függ a vádiratban szereplő bűncselekmények súlyosságától, a kormány bizonyítékainak erősségétől vagy a vádemelés megalapozottságától, amely mögött a hivatal továbbra is teljes mértékben kiáll” – írja a megválasztott elnök ellen vádat emelő ügyész a 137 oldalas jelentésben.
Smith két ügyben is vizsgálódott Trump ellen. Egyrészt azzal vádolta őt, hogy hamisan állította a 2020-as elnökválasztás után, hogy ő nyerte a választást és törvénytelen eszközökkel megpróbálta meghamisítani a választási eredményt. Továbbá 2022-ben Trump mar-a-lagói birtokán egy zuhanyzóban és egy raktárhelyiségben többtucatnyi minősített dokumentumot találtak. Trump visszatérése után mindkét ügyet ejtették, ami megfelel annak az amerikai igazságszolgáltatási gyakorlatnak, miszerint a hivatalban lévő elnök ellen a szövetségi kormányzat nem folytat büntetőpert.
Smith jelentése szerint a 2021. január 6-ai Capitolium ostromát követő zűrzavaros hetekben Trump „következetesen a vélt ellenfelei elleni erőszakra buzdított”. Smith eleve Trumpot tartotta felelősnek az amerikai törvényhozás épülete elleni támadásért, s összességében precedens nélküli bűncselekménynek nevezte Trumpnak „a választások legitim eredményének megdöntésére irányuló, a hatalom megtartása érdekében tett erőfeszítéseit”.