Temesvár 30 – A romániai forradalom el nem mesélt pillanatai

Hogyan lett egy kisebbségi magyar ügyből, a református lelkész melletti kiállásból a többségi nemzet forradalma? Hogyan keveredtek a románok a történetbe?  A temesvári események spirituális hátteréről, a Jóisten által megrendezett kulcsmomentumairól ritkán esett szó – mostanáig. Az 1989-es romániai forradalomról szóló sorozatunkban napra pontosan emlékezünk a történtekre.

1989. december 10., vasárnap

Tőkés László a vasárnapi istentisztelet végén bejelenti, mindaddig szolgálati helyén marad, amíg Isten engedi, és felkéri a híveket, hogy a december 15-i kilakoltatási határidőre jöjjenek a templom köré, legyenek békés és néma szemtanúi az eseményeknek. 

Tőkést ekkor már a püspöke áthelyezte, de a hívek ragaszkodnak a maradásához. Hónapok óta néma a parókia telefonja, központilag zárolva vannak az egyházközség bankszámlái, bevonták a lelkész működési engedélyét, munkahelyeiken fenyegetik a presbitereket és családtagjaikat. (A 36 tagú presbitériumból alig 4-5 hátrál meg, de ők sem lesznek árulók, inkább félrehúzódnak.)

Októberben megtagadják Tőkés és családja ideiglenes temesvári tartózkodási engedélyének meghosszabbítását, zaklatják munkatársait, a havi gyűlésre érkező presbitereket nem engedik be a templomba, a bíróság kiadja a lelkész kilakoltatásáról szóló végzést. Fontos részlet, hogy a templom és a papilak egy épületben, egy több szintes bérházban van. 

November másodikán este fél nyolckor négy harisnyaálarcos férfi rontott késsel hadonászva a parókiára. Tőkés és vendégei szembeszálltak a támadókkal, székekkel védekeztek. A közelharcban a lelkész és az egyik támadó megsebesült. Ezután torlaszokkal, vaspántokkal szerelték fel a parókia és a templom ajtajait. Tíz nap múlva ismeretlen tettesek bedobálták a parókia ablakait, majd autóval elhajtottak. Két nappal később betörték a templom egyik ólomkeretes ablakát is. A Securitate korábbi civil ruhás megfigyelői mellett immár egyenruhás rendőrök strázsálnak az épület bejáratánál, minden be- és kilépőt igazoltatva és átkutatva. A legtöbb érkező vendéget elzavarják. December elejére teljes zárlat alá vonják a parókiát, még a várandós Tőkés Edithez igyekvő orvost is visszafordítják a kapuból. A hívek az istentiszteletre is rendőrkordon között juthatnak be. 

Eközben a református templomtól légvonalban alig százötven méterre lévő baptista gyülekezetben nagy ünnepre készülnek: a hívek adományaiból felépített, torony és harang nélküli, de vadonatúj templom egy hétig tartó felszentelési eseménysorozatára. A közösség lelkészét Petru Dugulescunak hívják. Az ünnepségre a gyülekezet fiataljai is készülnek, és december elején, egy közös ima utáni tanúságtételnél egy lány kiáll a közösség elő, és arról beszél: azt álmodta, hogy a templom kórusa az Opera téren énekli a dalaikat. Ez akkoriban teljesen elképzelhetetlen, egyházi énekek nem hangozhatnak el nyilvános helyen. A lány után egy fiatal fiú következik, aki azt mondja: ő álmában egy hídon állt, a város központjára nézve, és lángokat látott az épületek fölött. Valami történni fog, ezt érzi, de csak a Fennvaló tudja pontosan, hogy mi.

Az együttlét végén egy 18 éves fiú félrehívja a lelkészt, és azt súgja halkan: a többieknek nem merte elmondani, de neki éjjel az mondta az Isten, hogy Ceausescu karácsonykor már nem lesz. A pap megijed, a fiút féltve azt javasolja, erről senkinek se beszéljen, mert baja lehet belőle.