Helyreállítják a TikTokot az Egyesült Államokban
Tiktok (Solen Feyissa / Unsplash)

Néhány órával azelőtt, hogy hatályba lépett volna a betiltását lehetővé tevő törvény, leállította a működését a TikTok az Egyesült Államokban. A kínai tulajdonban lévő applikáció több mint 170 millió amerikai számára vált elérhetetlenné, eltűnt az Apple App Store-jából és a Google Playből is. Csakhogy a leállás nem tartott sokáig: a TikTok azt közölte, hogy helyreállítja szolgáltatásait az Egyesült Államokban, miután Donald Trump ígéretet tett arra, hogy haladékot ad a videóalkalmazásnak arra, hogy eladja az 50 százalékos tulajdonrészét egy amerikai cégnek.

Joe Biden távozó demokrata amerikai elnök kormánya bejelentette, hogy a jogszabály végrehajtását a republikánus Donald Trump vezette következő adminisztrációra bízza. A hétfőn hivatalba lépő Donald Trump jelezte, hogy egy elnöki rendelettel „valószínűleg” 90 napos haladékot adna a TikToknak a tilalom alól, azóta viszont némileg pontosította az elképzeléseit és ez alapján úgy tűnik, a hamarosan hivatalba lépő új elnök megpróbál valamiféle hasznot húzni az Egyesült Államok számára a kialakult helyzetből.

Donald Trump saját közösségi oldalán, a Truth Social-ön azt írta, hétfőn – azaz a beiktatása napján – utasítást ad a törvényi tilalom hatályba lépése előtti határidő meghosszabbítására azzal a céllal, hogy alkut kössenek az ügyben. A poszt alapján ez az alku ugyanakkor inkább azt jelenti, hogy az Egyesült Államok egy vegyes vállalkozás keretében 50 százalékos tulajdonrésszel rendelkezhessen a közösségimédia-platform fölött. Állítása szerint ezzel „megmentik a TikTokot” és „jó kezekben tartják”. 

„Az Egyesült Államok jóváhagyása nélkül nincs Tik Tok. Jóváhagyásunkkal azonban több száz milliárd dollárt – talán billiókat is – ér” – jelentette ki Donald Trump, hozzátéve, az első gondolata ezért az, hogy egy közös vállalkozást létesítsenek a jelenlegi és az esetleges új tulajdonosok között, amelynek keretében az Egyesült Államok 50 százalékos befolyást szerezne a kínai platform felett.

Hogy ebből mi lesz, az egyelőre nem világos, mindenesetre a TikTok már bejelentette, hogy együtt fog dolgozni Donald Trump adminisztrációjával azért, hogy találjanak egy hosszú távú megoldást, amelynek révén a platformot nem tiltják ki az Egyesült Államokból.