
Egy 500 milliárd eurós (200 ezer milliárd forint) infrastrukturális alap létrehozásáról, ehhez pedig a német gazdaságpolitikában sokáig tabunak számító állami hitelfelvételi szabályok felülvizsgálatáról állapodott meg a német választásokat megnyerő CDU/CSU, és a velük valószínűleg koalíciós kormányt alakító SPD – írja a Reuters. A javaslatról a jövő héten dönt a Bundestag.
Az új gazdaság- és költségvetési politikával a hadsereg megújítását, és a német gazdaság növekedését szeretné a két párt elérni. A javaslat azután született meg, hogy Donald Trump újraválasztásával megingani látszik az Európa biztonságát eddig garantáló transzatlanti szövetség stabilitása. Európában ennek következtében újra napirendre került a kontinens saját védelmi kapacitásainak megerősítése.
A Németországban az alkotmányba foglalt szabályozás értelmében 2016 óta a szövetségi és a tartományi költségvetéseknek a bevétel és a kiadás közötti egyensúlyt hitelből származó források nélkül kell elérniük. A korlát kis mozgásteret azért enged a hitelhez: eszerint az ország GDP-jének 0,35 százaléka vehető fel hitelként, ez nagyjából 4200 milliárd eurós bruttó hazai termékkel számolva 13 milliárd eurót jelent. Az elmúlt években egyre több közgazdász és befektető is arról beszélt, hogy Németországnak lazítania kéne az adósságféken a már két éve szenvedő német gazdaság támogatásának érdekében.
Friedrich Merz leendő kancellár a megállapodás kapcsán arról beszélt, hogy habár továbbra is számítanak az Egyesült Államokra mint szövetségesre, azonban „a nemzeti és szövetségi védelemre szánt forrásokat most jelentősen bővíteni kell”.
A két párt most igyekszik még az új parlament felállása előtt elfogadtatni az alkotmánymódosítást, mivel az új parlamentben a szélsőjobboldali AfD és a szélsőbaloldali Die Linke közösen ezt már megakadályozhatják. A siker azonban még a régi parlamenttel sem garantált, az alkotmánymódosításhoz ugyanis szükség van a Zöldekre is, akik egyelőre nem támogatták nyilvánosan a javaslatot.