Hollandia rendvédelmi tiszteket küld Ukrajnába a háborús bűnök kivizsgálására
Tömegsírból kihantolt emberek nejlonzsákba helyezett holttestei a Kijev melletti Bucsában 2022. április 7-én (Fotó: MTI/EPA/Roman Pilipej)

A holland hadsereg részeként működő, de rendőri jellegű feladatokat is ellátó rendfenntartó erő, a Koninklijke Marechaussee (KMar) több tucat tisztet küld Ukrajnába, hogy segítsék a háborús bűnök kivizsgálását - írta pénteken az NlTimes hírportál.

A törvényszéki szakértőkből álló csapat extra védelemmel felszerelkezve indul Ukrajnába, hogy részt vegyen a bizonyítékok mihamarabbi összegyűjtésében a hágai székhelyű Nemzetközi Büntetőbíróság (ICC) számára.

A holland rendfenntartó erők széles körű képzettségre tettek szert a törvényszéki tudományok területén a 2014 júliusában Kelet-Ukrajna felett lelőtt maláj utasszállító repülőgéppel kapcsolatos nyomozások során - emlékeztetett az NlTimes. Többhetes ukrajnai tartózkodásuk során a KMar tisztjei olyan helyszíneken fognak vizsgálódni, ahol feltehetően háborús bűncselekményeket követtek el.

A holland kormány támogatja az Oroszország indította háború során elkövetett bűncselekmények kivizsgálását, segíti az ENSZ Emberi Jogi Tanácsa által létrehozott vizsgálóbizottság munkáját, és társalapítója a háború miatt elszámoltatást szorgalmazó nemzetközi csoportnak. Wopke Hoekstra külügyminiszter egymillió eurót adományozott az ICC-nek az ukrajnai vizsgálatokhoz. Hollandia ezenfelül katonai támogatást is nyújt Ukrajnának: Kajsa Ollongren védelmi miniszter kedden bejelentette, hogy korlátozott számban nehéztüzérségi fegyvereket, páncélos tarackokat küldenek.

A Mariupolban megölt civileket tömegsírokba temetik és elhamvasztják az oroszok
Magyar Hang

A Mariupolban megölt civileket tömegsírokba temetik és elhamvasztják az oroszok

Vagyim Bojcsenko mariupoli polgármester elmondta, hogy a rommá lőtt Mariupolban rekedt polgári lakosok ezreinek élete Vlagyimir Putyin kezében van.

„Hollandia nem nyugszik addig, amíg minden háborús bűncselekményt ki nem vizsgálnak, és az elkövetőket nem vonják felelősségre” – nyilatkozott korábban Mark Rutte miniszterelnök.