Huszonegyen jelölték magukat a romániai elnökválasztáson, nyolcat már elutasítottak
Calin Georgescu több ezer híve tüntetett január 10-én a délutáni órákban a bukaresti Alkotmánybíróság épülete előtt. (Fotó: Magyar Hang/Csécsi László)

Az elnökjelölti „iratcsomók” benyújtásának határideje szombat éjfélkor lejárt, a határidőig 21 jelöltaspiráns kérte a jelöltsége bejegyzését a Központi Választási Irodától (BEC) – írja a Maszol, amely szerint a BEC-nek legkésőbb hétfőig kell döntenie a jelöltség bejegyzéséről vagy elutasításáról.

A BEC szombaton elutasította Diana Sosoaca EP-képviselőnek, az SOS Romania pártelnökének a jelöltségét a májusi, megismételt elnökválasztásra, viszont jóváhagyta George Simionnak, a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) elnökének államelnök-jelöltségét. 

Diana Sosoacát tavaly is kizárták a félbeszakadt elnökválasztás jelöltjei közül. Akkor az alkotmánybíróság döntött a kizárásáról, arra hivatkozva, hogy nem lehet Románia elnöke, vagyis az alkotmányosság őre olyan politikus, aki rendszeresen az alkotmányos rend megdöntésére uszítja a követőit. A BEC március 9-én az érvénytelenített tavalyi elnökválasztás első fordulójában legtöbb szavazatot megszerző Călin Georgescu jelöltségét is elutasította, többek között arra az alkotmánybírósági döntésre hivatkozva, amivel tavaly októberben kizárták őt az elnökjelöltek közül.

A BEC eddig nyolc jelölt indulását hagyta jóvá, nyolcat elutasított: még öt esetben kell döntenie. Az alkotmánybírósági határozat és annak indoklása a BEC szerint már a román jogrend részévé vált, így nem indulhat a román elnökválasztáson olyan jelölt, aki eleve ellentmond az államelnöki esküben foglaltaknak, vagyis az ország demokratikus berendezkedésének megváltoztatására, alkotmányos rendjének megsértésére biztatja a követőit.

A román média nagy része és a bukaresti kormánypártok az SOS Romaniát és az AUR-t is szélsőségesnek tartják, ezért a közvélemény jelentős része arra számított, hogy ezúttal a döntéshozók „megnyúzására” bujtogató Simion jelöltségét is elutasítja a BEC. De továbbra sem biztos, hogy felkerül a neve a május 4-i első fordulóban a szavazólapra, ugyanis a jelöltségek tekintetében a végső, megfellebbezhetetlen döntést az alkotmánybíróság hozza meg, ami – egy esetleges óvásnak helyt adva – még meggátolhatja Simion indulását.

A szélsőséges pártok és a már végleg kizárt, legnépszerűbb államfőjelöltjük, Călin Georgescu többek között éppen a jogorvoslati lehetőség hiányára hivatkozva nevezték jogszerűtlennek, diktatórikusnak és elfogadhatatlannak az alkotmánybíróság beavatkozását a választásokba.