„Hűvös” csúcs Helsinkiben

Pesszimista várakozások előzik meg Donald Trump és Vlagyimir Putyin első teljes értékűnek nevezhető csúcstalálkozóját. Ha áttörésre nem is lehet számítani, a jelenlegi bizalmatlanságtól övezett fagyos nemzetközi helyzetben maga a július 16-án Helsinkiben sorra kerülő tárgyalások ténye is eleve eredményként értékelhető

Az orosz–amerikai kapcsolatok a Szovjetunió felbomlása óta soha nem voltak olyan rosszak, mint most. A két ország közötti párbeszéd a szíriai katonai kontingensek egyeztetésein kívül lényegében minden kérdésben lefagytak. Oroszország képe az Egyesült Államokban teljes mértékben démonizált. Második éve folynak a vizsgálatok a 2016-os választásokba történt állítólagos orosz beavatkozás ügyében, Trumpot pedig azzal vádolják, hogy a Kreml hathatós segítségével jutott a Fehér Házba. Ez ugyan erős túlzásnak tűnik, nem változtat azonban az amerikai elit oroszellenes beállítottságán. Ebben a hangulatban pedig Trump keze meg van kötve, s szó sem lehet annak a kampányban tett ígéretének a beváltásáról, miszerint elnökként megköti a nagy alkut Putyinnal. Sőt, Trump beiktatása óta Washington és Moszkva kapcsolatai nemhogy javultak volna, de régen látott mélypontra jutottak. A két államfő csak a nagy nemzetközi találkozókon, tavaly Németországban, majd Vietnámban futott össze, emellett nyolc alkalommal váltottak eszmecserét telefonon. Nem véletlen, hogy ebben a helyzetben egyik fél sem nagyon forszírozta a csúcstalálkozót.

Aztán a nyár elején változni kezdett a légkör. Az amerikai elnök pozitív gesztusok sorát tette Oroszország felé. A G7-ek találkozóján például arról beszélt, hogy Moszkvának vissza kellene térnie ebbe a körbe, majd nagy visszhangot kiváltva igazságosnak nevezte a Krím Oroszországhoz tartozását. Mindezt arra alapozta, hogy a félsziget lakossága döntő többségében oroszul beszél. Ezután erősödtek fel a találgatások egy találkozó lehetőségét illetően, amelyet az is erősített, hogy a koreai tárgyalások sikere megerősítette Trump pozícióit az amerikai fősodorral szemben. Az elemzők jelentős része azonban úgy vélte, hogy az amerikai elnök keze meg van kötve, s környezete mindent megtesz majd a csúcs megakadályozása érdekében.

Közben lassan már a találkozó helyszínéről folyt az egyeztetés. Moszkva ugyan nem igazán hitt a csúcs tető alá hozásában, ám konstruktivitását mutatandó Bécset jelölte meg lehetséges helyszínként. Meg is kezdődtek az előkészületek, ám John Bolton nemzetbiztonsági tanácsadó moszkvai vizitje után mind határozottabban Helsinki felé billent a mérleg nyelve. Bécset Putyin közelmúltbeli szívélyes fogadtatása után az amerikai keményvonalasok nehezen tudták semleges helyszínként elfogadni. Nem tetszett nekik az sem, hogy a Szkripal-ügy kirobbanása után az osztrák diplomácia nem utasított ki egyetlen orosz diplomatát sem. A helyszín megváltoztatását ráadásul kompromisszumként értékelhette a találkozót eleve élesen elutasító Nagy-Britannia is.

Ilyen előzmények után mindenki izgatottan várja, hogy mit ajánlhat majd a találkozót kezdeményező Trump Putyinnak. E tekintetben Bolton moszkvai előkészítő vizitje után sem tisztult a kép. S ez aligha meglepő, hiszen a nemzetbiztonsági tanácsadó egyértelműen a Fehér Ház „héjái” közé tartozik, s korábbi kijelentéseiben nemcsak a szankciók szigorítását követelte, de magát Putyint is hazugnak nevezte. Az sem volt túl jó előjel, hogy egykor ő vezényelte le az Egyesült Államok kilépését a rakétavédelmi rendszerek csökkentését célzó megállapodásból. A nagy áttörés már csak azért sem tűnik reálisnak, mert – hogy csak egy példát említsünk – egyik fél sem tartja aktuálisnak Oroszország visszatérését a G7-ek közé. Washington szemében ez visszalépés lenne, míg Moszkva inkább már a G20- as keretekben gondolkozik.

Megtárgyalásra váró téma a szíriai helyzettől az ukrán és a koreai válságon át a iráni atomalku felmondása körüli bizonytalanságig enélkül is akad persze bőven. S akkor még nem beszéltünk a világrendet érintő stratégiai kérdésekről vagy a moszkvai amerikai nagykövet által említett, mostanság különösen aktuális leszerelésről. A légkör mindenesetre békésebb, mint akár néhány hónapja, így Szergej Lavrov orosz külügyminiszter szavaival, a két elnök arról tárgyal, amiről akar. Ebben a sokat sejtető mondatban egyaránt benne van a minden, s a semmi is. Óvatosságra int azonban, hogy a mozgástere egyik félnek sem túl széles, sokat nem engedhetnek, s még az esetleges kis kompromisszumokat is jól be kell csomagolniuk.