
Hónapokon belül újraindulhat az iráni urándúsítás, mondta Rafael Grossi, a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség főigazgatója a BBC tudósítása szerint. A főigazgató szerint az USA múlt heti csapásai három iráni létesítményben okoztak súlyos károkat, de Donald Trump állítása túlzóak a károk mértékéről. Vagyis nem igaz, hogy a létesítményeket teljesen megsemmisítették, s Grossi szerint nem lehet azt mondani, hogy semmi sincs már ott.
Hogy ténylegesen mekkora károkat szenvedett el az iráni atomprogram, az Amerikában is vitatott. Pete Hegseth védelmi miniszter szerint évekkel, egy Pentagon-jelentés szerint csak néhány hónappal vetette vissza a fejlesztést. Ugyanakkor Hámenei ajatollah szerint a nukleáris létesítményeik nem szenvedtek különösebb károkat, Abbász Aragcsi iráni külügyminiszter viszont nagyon súlyos károkról, jelenleg is folyó kárfelmérésről beszélt.
Izrael szerint Irán bombázására azért volt szükség, hogy ne tudjanak atombombát fejleszteni. Irán szerint a nukleáris programjuk polgári célokat szolgált. A két ország tűzszünetet kötött.