Iskolai bojkott indult Hongkongban a tinédzser lelövése után

Iskolai bojkott indult Hongkongban a tinédzser lelövése után

A rendőrség és a kormányzat ellen tüntetők összecsapása Hongkongban (Fotó:REUTERS/Thomas Peter)

Támogassa a Magyar Hangot!

Legyen Ön is előfizetőnk, rendelje házhoz a Magyar Hangot! Ha más módon támogatná a lapot ebben a nehéz helyzetben, azt is megteheti (PayPal és bankkártya is)! Köszönjük! ELŐFIZETEK

Több száz diák kezdett ülősztrájkba Hongkongban azok után, hogy a rendőrség kedden mellkason lőtt egy tüntető tinédzsert – olvasható a The Guardian cikkében. A 18 éves Csang Csi-kint kritikus állapotban kellett kórházba szállítani. Ez volt az első alkalom, hogy a hatóságok éles lőszert használtak a tüntetők ellen.

A szerdán tiltakozó, arcukat többnyire maszkkal takaró diákok „előre eltervezett merénylettel” vádolták a rendőrséget. Mások egy Nyugat-Kowloon-i bíróság előtt gyűltek össze, ahol a hétvége során letartóztatott kilencvenhat ember ügyét tárgyalhatják majd. Kong Csun-gan író-aktivista szerint ez lesz a legnagyobb tömeges meghallgatás a városban azóta, hogy 1997 júliusában kikerültek a brit gyarmati sorból. Idén júliusban egyébként már bíróság elé állítottak negyvennégy embert, akikkel szemben a vád szintén a zavargásokban való részvétel volt. A bíróságra rokonaikhoz érkezők egyébként szintén arcmaszkot használnak, félve az őket esetlegesen érő megtorlástól.

A tüntetések tavasszal robbantak ki, tiltakozva a kiadatási törvény tervezete ellen, amely alapján kiadhatnának szökevényeket Kínának. A demonstrálók erősen szkeptikusak azt illetően, a kínai igazságszolgáltatás mennyire tisztességesen és átláthatóan tárgyalná az ő ügyüket. Több százezren vonultak utcára, a tüntetések pedig – hiába vonták vissza a megmozdulásokat kiváltó jogszabály javaslatot – azóta is tartanak.

A kínai nemzeti ünnepen újra elszabadultak az indulatok Hongkongban | Magyar Hang

Először találtak el tüntetőt éles lőszerrel, a kormány és a demonstrálók is további erőszaktól tartanak.

Október első hetére fogyott el a rendőrség türelme, brutális erőszakkal válaszolva a demonstrációkra, amiket nem is engedélyeztek. A szervezők a „gyász napjaként” szerettek volna megemlékezni a kínai kommunista uralom hetvenedik évfordulójáról, majd a hatósági tiltás ellenére is utcára vonultak. Az eleinte békés tüntetés délutánra durvult el, amikor a rendőrség könnygázzal, vízgránáttal és éles lőszerrel támadt az emberekre, legalább hatvanhat embert megsebesítve. Közülük négyen súlyos állapotban kerültek kórházba. Száznyolcvan másik embert pedig előállítottak a rendőrök. A város élete teljesen felfordult, a metróállomások közel felét lezárták, így próbálva megakadályozni, hogy több ember juthasson ki a tüntetésekre.

Fizessen elő a Magyar Hangra!

Friss lapszámunk

Támogasson minket!

Kötöttfogás Extra

Keresés

Csatlakozzon hozzánk Patreonon

AZ ÉLET MEG MINDEN PODCAST – Zubreczki Dávid

Árnyék podcast – Mikor lépünk ki az EU-ból?