Egyre több jel utal arra, hogy Izrael nem pusztán azon dolgozik, hogy leszerelje Irán atomprogramját és megsemmisítse a rakétáit, amelyek elérhetik a zsidó államot. Túl azon, hogy Benjamin Netanjahu most már egyre nyíltabban beszél az iráni társadalomhoz, a legfrissebb hadi események is arra utalnak, hogy az izraeli miniszterelnöknek sokkal nagyobb ambíciói vannak a június 13-án kezdett háborúval.
Míg az izraeli támadás első napjaiban az iráni rakétabázisok és nukleáris létesítmények voltak a célkeresztben, vasárnap az iráni külügyminisztériumot és a védelmi minisztériumot is találatok érték. Ugyanezen a napon a teheráni rendőrfőkapitányságot is bombázták izraeli vadászgépek. Majd hétfőn Izrael az iráni Forradalmi Gárda elit alakulatának, a Kudsz Erőknek a parancsnoki központjára is lecsapott. Emlékezetes: ez a szerv azért fontos az iráni hadi gépezeten belül, mert ez koordinálja az Irán-barát erők támogatását Jemenben, Libanonban és Irakban (korábban Szíriában is). Ezek az intézmények pedig jóval szorosabban kötődnek az iráni rezsim politikai vezetéséhez, mint a nukleáris programhoz, aminek a megsemmisítése elvileg prioritást élvezne Izrael számára. De ennél is sokatmondóbb, hogy hétvégén Izrael már a South Pars gázmezőt is támadta, ahol a világ legnagyobb földgázkészlete található.
Ugyan a kormányzati épületek és tisztviselők likvidálása éppen betudható lenne annak, hogy Izrael a parancsnoki láncolatot bomlasztja és ezzel zavart idéz elő az iráni hadigépezetben, a South Pars gázmező támadása már egészen más célokat szolgálhat. Itt a fő cél már az lehet, hogy az izraeli vezetés ellehetetlenítse az iráni társadalom energiaellátását, ami után arra számítanak, hogy az iráni emberek egyre inkább kiábrándulnak abból a rezsimből, ami a nyakukra hozta ezt a háborút. Más szakértők viszont az iráni köztévé lebombázásában látják azt a bizonyítékot, ami alátámasztja, hogy Izrael célja nem más, mint hogy elvágja a rezsim üzeneteit a társadalomtól. Sőt vannak, akik még ennél is tovább mennek: szerintük Elon Musk azért aktiválta a Starlink műholdas internet-szolgáltatását Iránban, hogy megkönnyítse a társadalom hozzáférését a nyugati hírcsatornákhoz, ez pedig tovább bomlaszthatja a rendszert.
Azoknak, akik igazán alá akarják támasztani, hogy Izrael rezsimváltásra készül Iránban, nincs is nehéz dolguk. A közelmúlt politikai eseményeiből könnyen lehet arra a következtetésre jutni, hogy a zsidó államnak már meg is van a kiszemeltje arra, aki átvehetné a hatalmat Iránban. Ez a személy pedig nem más, mint Reza Pahlavi, vagyis az 1979-ben elűzött sah fia, aki 2023-ban Izraelben találkozott Netanjahuval és Gila Gamliel hírszerzési miniszterrel. Ezt sokan annak tudták be, hogy Izrael a koronaherceget látná legszívesebben Irán élén. Hiszen Izraelben a mai napig emlékeznek arra, hogy Törökország után az iráni monarchia ismerte el elsőként Izrael függetlenségét az iszlám világban, sőt a sah egészen jó viszonyt ápolt a zsidó állammal.
Netanjahu azonban ma már egyre kevésbé titkolja, hogy a céljai túlmutatnak az iráni atomprogram leszerelésén. Mikor az izraeli miniszterelnök a napokban az iráni néphez szólt angol nyelven, az ébredő oroszlán hadművelet nevének magyarázatánál kitért arra is, hogy ez a régi iráni zászlóban szereplő oroszlánra is utal. Vagyis eljött az idő, hogy az iráni nép is felébredjen, és lerázza magáról azt a rezsimet, ami 1979-ben rátelepedett.
Abban viszont még azok a szakértők is egyetértenek, hogy ez rendkívül kockázatos lépés Netanjahu részéről, akik valószínűtlennek tartják Izrael rezsimváltási szándékait Iránban. Könnyen megtörténhet ugyanis, hogy éppen ezzel erősíti meg az iráni vezetést, amelynek a támogatottsága az elmúlt évek tüntetéshullámai alapján korántsem egységes a társadalomban. Amennyiben Izrael kiiktatná Ali Khamenei ajatollahot, valójában az iráni síiták vezérét likvidálná, ami valószínűleg jókora vallási töltetet adna a háborúnak. Ez pedig végzetes lenne Izrael számára abban az országban, ahol az elmúlt négy és fél évtizedben valóságos nemzeti identitássá emelték (vagy próbálták emelni) az anticionizmust. Számos elemző ezért inkább azt tartaná kívánatosnak, ha Izrael ugyan végsőkig legyengülve, de életben tartaná az iráni teokráciát, ami ellen aztán a saját lakossága lázadna fel, ha az képtelen lesz ellátni a legalapvetőbb feladatait.
