Háború kellős közepén miniszterelnököt váltani nem jó, a mostani maradása viszont csak még rosszabb lenne – erről beszélt az izraeli GLZ Rádiónak a volt miniszterelnök. Jaír Lapid jelenleg az ellenzék vezetője, és úgy látja az Al Jazeera, illetve a The Guardian által idézett nyilatkozatban, hogy Netanjahunak mennie kell.
Folyamatosak a találgatások akörül, Netanjahu őrizni képes-e koalícióját, vagy végül az abban részt vevő pártok megvonják a támogatásukat, és ezzel összeomlik a kormány. Mint a Guardian írja, a kormányfőt élesen kritizálják azért, mert nem vállalja a felelősséget az október 7-ei Hamász-támadás megakadályozására való képtelenségért.
Bombázások menekülttáborok közelében
Közben zajlik tovább a háború, a palesztin Vörös Félhold Társaság pedig arról tájékoztatott Twitter-oldalán, hogy célba vették a központjukat. A szervezet a Hán Júnisz-i főhadiszállásán több ezer a lakhelyét korábban elhagyó palesztinnak ad szállást, közülük pedig állítólag többen is megsérültek a felső emeletet ért tüzérségi támadás következtében. Az izraeli hadsereg nemrég egyébként közölte is, hogy újabb szárazföldi erőket küld Gáza második legnagyobb városába, Hán Júniszba, hogy ott harcba bocsátkozzanak föld felett és az alagutakban is a Hamász fegyvereseivel.
Helyi lakosok szerint eközben menekülttáborok közelében is bombáznak az izraeli erők Gáza középső részén. Az Associated Press által idézett megszólalók éjszakai ágyúzásról és légicsapásokról számoltak be a nuseirati, a maghazi és a bureiji menekülttáborok közelében. A bombázás nagyon erős volt egy bureiji palesztin tanár, Radwan Abu Sheitta szerint, aki úgy érzi, az izraeli csapatok egyre közelebb kerülnek hozzájuk. Közben a Hamász katonai ága, a Kasszán Brigádok is arról számolt be, hogy eltalált egy izraeli tankot Bureijtől keletre. Ez az állítás viszont egyelőre bizonytalan a Guardian szerint. Az viszont biztosabbnak tűnik, hogy több mint száz ember halt meg vasárnap késő este Gázában izraeli légicsapások következtében. Köztük legalább hetvenen a Deir al-Balah melletti maghazi menekülttábor lakói közül kerültek ki. Az izraeli hadsereg bejelentette, hogy felülvizsgálja a maghazi eseményeket.
A gázai egészségügyi minisztérium szerint közel 21 ezren haltak meg az izraeli légicsapások következtében október 7-e óta. A gázai sérültek száma eközben 54 918-ra emelkedett a hivatal szerint. A minisztérium tájékoztatása szerint az előző huszonnégy órában 241 palesztin halt meg, míg 382 megsebesült. Az Egyesült Államok közben folyamatosan nyomást helyezne Izraelre, hogy léptesse a háborút alacsonyabb intenzitású szakaszba, és mérsékelje a civil áldozatok számát.
Letartóztattak egy palesztin politikust
Az izraeli hadsereg bejelentette azt is, hogy letartóztatta Khalida Jarrar magas rangú palesztin politikust Ciszjordániában. A hatvanéves Jarrar a palesztinai Felszabadítási Népi Front (PFLP) kiemelt alakja. Izrael, az Egyesült Államok és az Európai Unió pedig terrorista szervezetként tartja számon a Palesztinai Felszabadítási Szervezetet. A hadsereg közleménye szerint Jarrar egy „keresett terrorista”, akit más aktivistatársaival együtt tartóztattak le. Izrael egyébként már 2019 októberében elfogta a nőt, majd a következő év szeptemberében szabadon engedte, miután addig tárgyalás nélkül tartotta őt fogva. Jarrart 2006-ban választották be a Palesztin Közgyűlésbe, képviselőként pedig tovább küzdött az izraeli börtönökben raboskodó palesztin foglyok ezreinek szabadon bocsátásáért. A PFLP kiadott kedden egy közleményt arról: ezek a letartóztatások nem fogják megtörni a „népük akaratát”.