
Az Egyesült Államok alelnöke, JD Vance, a Fox Newsnak adott interjújában kijelentette, hogy az orosz–ukrán háború várhatóan nem ér véget a közeljövőben. A Reuters tudósítása szerint Vance hangsúlyozta, hogy a konfliktus lezárása elsősorban Oroszország és Ukrajna kezében van, mivel mindkét fél ismeri a másik békefeltételeit, de még nem sikerült megállapodásra jutniuk.
A helyzetet „brutális, brutális konfliktusnak” nevezte, és kijelentette, hogy a háború „egyelőre nem halad sehová, és nem fog hamarosan véget érni”. Megjegyezte, hogy az Egyesült Államok szerepe jelenleg az, hogy elősegítse a tárgyalásokat, de a végső döntés a két hadviselő fél kezében van.
A kijelentés gyakorlatilag egy időben történt azzal, hogy az Egyesült Államok ismét elkezdett fegyvereket szállítani Ukrajnának.
Mint ismeretes, a magyar kormány más forgatókönyvre készült, a kabinet több tagja, köztük a miniszterelnök is tett olyan kijelentéseket mostanában, amelyekben a hamarosan beköszöntő fegyvernyugvástól remélik a gazdaság felendülését.