Beiktatták Donald Trumpot, aki az amerikai álom visszatérését ígérte
Donald Trump elnöki beiktatásaa utáni beszéde 2025. január 20-án (Fotó: AFP via Europress/Kenny Holston)

Extrém hideg és kiterjedt biztonsági intézkedések – különleges körülmények mellett zajlott Donald Trump elnöki beiktatása. Amerika régi-új elnöke magyar idő szerint hétfőn délután hat órakor, az Egyesült Államok 47. vezetőjeként tért vissza a Fehér Házba, majd el is mondta elnöki beszédét, bejelentve első intézkedéseit.

A beiktatási ceremóniára Trump kérésére (és a szokásoktól eltérően) nem a Capitolium előtti National Mall parkban, hanem az épület Rotunda termében került sor. Ezt részben a hideg, szeles időjárás indokolja – Washington D. C.-n ezen a napon jeges vihar söpört át, estére akár mínusz tíz fokot is vártak – de szempont volt a biztonsági kockázat is. Mint Lévai Dániel külügyi szakértő az Infostartnak nyilakozva felidézte: az elnöki kampány során két merényletkísérlet történt, azért az elnököt dróntámadást kivédeni képes arzenállal védték a Floridából Washingtonig tartó útján. A nemzeti gárdisták nagy erőkkel biztosították az ünnepségeket, így az Capital One Arénában tervezett hatalmas beiktatási bulit is.

Donald Trump és felesége, Melania magyar idő szerint négy óra után érkezett a Fehér Ház északi szárnyához, ahol Joe Biden leköszönő elnök és felesége, Jill Biden fogadta. Innen a két elnök átment a Capitolium Rotundájába a beiktatási ünnepségre. Az ünnepségen ott voltak egymás mellett a volt elnökök, Bill Clinton, George W. Bush és Barack Obama, de jelen volt természetesen Elon Musk, valamint Tim Cook, az Apple vezérigazgatója is. 

A hagyomány szerint először mindig az alelnök teszi le az esküt. J.D. Vance az eskü szövegét Brett Kavanaugh, az amerikai szövetségi Legfelsőbb Bíróság bírája előtt mondta el kezét dédanyjától örökölt Bibliára helyezve. Magyar idő szerint hat órakor pedig beiktatták hivatalába Donald Trumpot, az Egyesült Államok 47. elnökét. Az eskütételt ágyulövések kísérték. Az elnöki eskü szövegét John G. Roberts, a szövetségi legfelsőbb bíróság elnöke mondta előre Trumpnak a Capitolium kupolatermében.

Trump: Az amerikai álom hamarosan visszatér

Donald Trump az eskütétele utáni beszédében elmondta, hogy „az amerikai álom hamarosan visszatér és úgy virágzik majd, mint még soha”. „A véleménynyilvánítás éveken át tartó illegális és alkotmányellenes korlátozása után alá fogok írni egy rendeletet is, amely véget vet a cenzúrának, és visszahozza a szólásszabadságot Amerikába” – mondta. Szerinte az Egyesült Állmamok „újra gazdag nemzet” lesz, mert „folyékony arany van a lábunk alatt”. Részletezte az autóiparral kapcsolatos terveit, mondván, hogy visszavonja az elektromosautó-törvényt, és „ismét olyan ütemben fog autókat gyártani Amerikában, amiről néhány évvel ezelőtt még senki sem álmodott volna”.

Azt mondta, hogy a kabinet minden tagját utasítani fogja, hogy tegyenek meg mindent, ami tőlük telik az infláció „legyőzése” és „a költségek és árak gyors csökkentése” érdekében. Hozzátette, hogy nemzeti energiavészhelyzetet fog hirdetni, és megismételte ígéretét, miszerint kormánya fel fogja gyorsítani az olaj- és gázfúrásokat az Egyesült Államok területén. „Amerika ismét termelő nemzet lesz” – mondja, hozzátéve, hogy Amerika „a Föld bármely más országa közül a legtöbb kőolajon és földgázon ül, és ezt ki is fogjuk használni”. „Drill baby drill” – mondta tapsvihar közepette.

Az elnök azt mondta, hogy ma aláírja a rendeletet, amely nemzeti vészhelyzetet hirdet az amerikai-mexikói határon. Minden illegális belépést „azonnal leállítanak” – mondta, hozzátéve, hogy a kormány megkezdi a „bűnöző külföldiek” millióinak visszaszállítását oda, ahonnan jöttek. Beszélt arról is, hogy több katonát és embert küld a határra. Elmondta, hogy „a kartelleket külföldi terrorista szervezetnek minősítik” rendeletben. Az 1798-as idegen ellenségekről szóló törvényre hivatkozva utasítja a kormáyn tagjait, hogy használja a „szövetségi és állami bűnüldözés teljes és hatalmas erejét”, hogy véget vessen „az Egyesült Államok területén lévő külföldi bandáknak”.

Azt mondta, hogy kormánya azon fog dolgozni, hogy minden válságot „méltósággal, hatalommal és erővel” kezeljen, és „visszahozza a jólétet minden polgárnak, fajra, vallásra, bőrszínre való tekintet nélkül. „2025. január 20-a a felszabadulás napja” – mondta. Hozzátette: „Remélem, hogy a mostani választásra úgy emlékeznek majd, mint országunk történelmének legnagyobb választására”.

Trump a Panama-csatornáról is beszél, amely szerinte egy „ostoba ajándék, amelyet soha nem lett volna szabad” Panamának adni. Azt mondta, hogy Kína „üzemelteti” azt. „Nem mi adtuk Kínának. Visszavesszük” – mondta támogatói tapsa közepette, miközben a BBC szerint Biden és Harris kifejezéstelen arccal ült a tömegben. Trump arról is beszélt, hogy az Egyesült Államok növelni fogja gazdagságát, kiterjeszti területét és új horizontokra viszi zászlaját – többek között a Marsra. „A csillagokig fogjuk követni végzetünket, hogy a Mars bolygóra ültessük a csillagokat és a csíkokat” – fogalmazott. „Amerika vissza fogja követelni jogos helyét, mint a világ legnagyobb, legerősebb, legtekintélyesebb nemzete, amely az egész világ csodálatát és csodálatát kiváltja” – mondja. Beszélt arról is, hogy hamarosan megváltoztatják a Mexikói-öböl nevét „Amerika-öbölre”. Mától kezdve az amerikai kormány hivatalos politikája lesz, hogy csak két nem létezik, a férfi és a nő – mondta.

„Azonnal megkezdem kereskedelmi rendszerünk átalakítását az amerikai munkavállalók és családok védelme érdekében. Ahelyett, hogy polgárainkat adóztatnánk meg, hogy más országokat gazdagítsunk, mi fogjuk megadóztatni a külföldi országokat, hogy a mi polgárainkat gazdagítsuk” – mondta, de nem jelentette be a korábban általa ígért vámokat. Donald Trump arról is beszélt, hogy „béketeremtő és egyesítő” kíván lenni,

A beiktatási szertartás ezt követően imákkal zárult, megáldották az újonnan felesküdött elnököt és alelnököt a közelgő hivatali idejükre.

Joe Biden leköszönő amerikai elnök (b2) és felesége, Jill Biden (b) fogadja utódját, Donald Trumpot (j2) és feleségét, Melania Trumpot a washingtoni Fehér Ház északi  szárnyánál 2025. január 20-án, Donald Trump megválasztott amerikai e
Joe Biden leköszönő amerikai elnök (b2) és felesége, Jill Biden (b) fogadja utódját, Donald Trumpot (j2) és feleségét, Melania Trumpot a washingtoni Fehér Ház északi szárnyánál 2025. január 20-án, Donald Trump megválasztott amerikai elnök beiktatása napján (Fotó: MTI/EPA pool/Jim Lo Scalzo)

Két Biblia, egy jogerős ítélet

Nem mindennapi gesztus, hogy Donald Trump egyszerre két Bibliát használt ünnepélyes eskütétele során. Ebből az egyiket már Abraham Lincoln elnök 1861-es beiktatásán használták, a másik viszont személyes példány, amit a vezető édesanyjától kapott 1955-ben. Igaz, a dupla Biblia-használat sem fedi el azt a tényt, hogy Trump az első, bíróság által jogerősen elítélt amerikai elnök. A politikust tavaly májusban üzleti adatok meghamisításában találták bűnösnek, a vádhatóság szerint azért manipulált elszámolásokat, hogy eltüntesse egy pornószínésznőnek utalt, több mint 400 ezer dolláros „bánatpénz” útját, amit a nő hallgatása fejében fizetett. 

Orbán nélkül

A Trump-stáb több európai jobboldali vagy szélsőjobboldali vezetőt, ex-elnököt és politikust is meghívott a beiktatási eseményre: Georgia Meloni olasz miniszterelnököt, a brit Nigel Farage-t és a francia Eric Zemmourt is. Orbán Viktor nem vett részt a programokon – helyette Gál Kinga, a Fidesz és a Patrióták EP-párt alelnöke képviselte Washingtonban az Orbán-kabinetet. Orbán szerint ugyanakkor hamarosan újra találkozhat Amerika vezetőjével.

Újra lesz Trump-Orbán találkozó
Magyar Hang

Újra lesz Trump-Orbán találkozó

Azt ugyanakkor nem lehet tudni, hogy mikor.

Kisöpörné a bevándorlókat, kegyelmet adna a Capitolium támadóinak

Előzetes amerikai lapértesülések szerint Trump mintegy száz rendeletet fog aláírni a beiktatását követő órákban, főként a migráció és határvédelem témakörében, amivel azonnal eltörölheti a Biden-éra korábbi szabályait. Az egyik ilyen, új rendelet a bevándorlók tömeges deportálásának megkezdése lehet, ami több mint 10 millió, papírok nélkül az Államokban illegálisan tartózkodó embert érinthet. Trump ebben az úgynevezett 42-es közegészségügyi jogszabályt is felhasználhatja, amit még a Covid-járvány idején alkalmaztak, és ami megkönnyítheti a bevándorlók megállítását, kitoloncolását. Az új elnök megszüntetné a születéssel automatikusan megszerezhető amerikai állampolgárság intézményét – bár ennek joggyakorlatát az amerikai alkotmány is védi.

Deportálási akcióval kezdődhet a Trump-elnökség
Magyar Hang

Deportálási akcióval kezdődhet a Trump-elnökség

Több száz ügynököt kértek fel arra, hogy önként jelentkezzenek és vegyenek részt a „beiktatás utáni” műveletben, amelyre Chicagóban kerül majd sor.

Donald Trump továbbá már január 20-én amnesztiát adhat annak az 1500 ember nagy részének, akit a Capitolium 2021. januári ostroma miatt ítéltek el. Mint ismert, Trump 2020-as választási veresége miatt felbőszült hívei csalást emlegetve ostromolták meg az amerikai törvényhozás épületét – indulataikat szította a régi-új elnök is, aki maga szervezte a tüntetésként induló tiltakozást. Az összecsapások következtében öt civil és egy rendőr meghalt, 140 rendfenntartó megsérült. A résztvevők közül 900-an később elismerték bűnösségüket, de Trump szerint ezt nyomás alatt, egy korrupt rendszer bosszújától tartva tették. Az elnök azt ugyanakkor jelezte, hogy lehetnek kivételek, a radikális és őrült tiltakozóknak ő sem adna kegyelmet.

Kanadától Panamáig

Trump újbóli hatalomra kerülése földindulásszerű változásokat hozhat az Egyesült Államok diplomáciai és külkereskedelmi kapcsolataiban is: a republikánus elnök hódítási tervei finoman szólva is rémisztőek. Trump nem kevesebbre vágyik, minthogy Amerika 51. tagállamává tegye Kanadát, és ennek érdekében kész brutális, 25 százalékot kivetni az országból érkező termékre, így kényszerítve önfeladásra a szomszédját. Bár Kanada leköszönő miniszterelnöke, Justin Trudeau csuklóból utasította vissza a nagyravágyó bejelentést (mondván, erre annyi esély sincs, amennyi egy hógolyónak a pokolban van), kérdés, hogy az amerikai elnök ragaszkodik-e az irreálisnak tűnő elképzeléshez.

Válaszoltak Trumpnak: Annyi esélye sincs mint egy hólabdának a pokolban
Magyar Hang

Válaszoltak Trumpnak: Annyi esélye sincs mint egy hólabdának a pokolban

A kanadai és a dán miniszterelnök is reagált a megválasztott amerikai elnök kijelentéseire.

Az új elnök emellett akár katonai erő bevetésével annektálná a Panama-csatornát, és Dániától is meg akarja szerezni a hivatalosan a Dán Királyság fennhatósága alá tartozó, azonban autonómiával és saját kormányzással bíró Grönland szigetét is. Ezekre a területi igényekre Trump minden érintettől határozott „nem” választ kapott, ám ez nem jelenti, hogy fel is adná nagyra vágyó terveit.

Ukrajna torkán akadhat

Beiktatása előtt, Donald Trump nagyívű ígéreteket tett az orosz-ukrán háború lezárásáról is, arról beszélt, hogy akár 24 óra alatt békét tudna teremteni a felek között. A CNN információi szerint ebből annyi valósult meg, hogy az elnök utasította tanácsadóit: a beiktatása utáni napokban szervezzenek meg egy telefonbeszélgetést számára Vlagyimir Putyin orosz elnökkel. A lap úgy tudja, a Trump-testület nemzetbiztonsági szakértői hetek óta dolgoznak pusztán ennek az egy hívásnak az előkészítésén, ez sem utal gyorsan elérhető eredményekre.

Tisztázatlan továbbá, hogy az új amerikai elnök fenntartja-e az Ukrajnának nyújtott katonai támogatást eddigi, Biden-érában kialakított szintjét, vagy visszavágja a fegyverszállítmányok mennyiségét is. Az elhúzódó harc ugyanakkor kifejezetten káros lehet az új vezető számára: mint Stephen Bannon, Trump volt stratégiai tanácsadója fogalmazott a Politicónak, az elnök beleragadhat a konfliktusba, ami Nixon vietnámi kudarcához mérhető veszteség lenne számára.