Joe Biden az amerikai fehérek és a feketék közötti gazdasági egyenlőtlenségek csökkentését ígéri
Joe Biden támogatóihoz beszél egy kampányrendezvényen a dél-karolinai Columbiában 2020. február 11-én (Fotó: MTI/AP/Gerald Herbert)

Az amerikai fehérek és feketék közötti gazdasági egyenlőtlenségek csökkentését ígérte Joe Biden, a demokraták várható elnökjelöltje egy wilmingtoni közösségi központban elmondott beszédében kedden kiemelte, hogy e téren a jegybanknak is cselekednie kell – írja tudósításában az MTI.

Beszédében a demokrata párti politikus úgy vélekedett, hogy Donald Trump elnök nem tud megbirkózni a koronavírus-járvánnyal, nem képes javítani a gazdaság helyzetén, „fokozza az ország megosztottságát és a káoszt”. Hozzáfűzte: „Ez nem jó az ország számára, csakhogy ez Donald Trumpot nem érdekli, a kampánya is kudarcos”.

Biden egy sor gazdasági javaslatot fogalmazott meg. A többi között még több szövetségi szintű anyagi segítséget ígért a kisvállalkozásoknak, és külön fejlesztési programokat helyezett kilátásába a kisebbségi népcsoportokhoz tartozók tulajdonában lévő vállalatok számára. Ígéretet tett egy kisebbségi kisvállalkozók megsegítését célzó, 30 milliárd dolláros pénzalap létrehozására és a szövetségi szintű minimális órabér emelésére is. Mint fogalmazott, az országot a járvány után újra kell építeni, de jobbá kell tenni annál, mint amilyen volt.

Egyre több vezető republikánus politikus fordít hátat Trumpnak
Nádasi Balázs

Egyre több vezető republikánus politikus fordít hátat Trumpnak

Joe Biden demokrata elnökjelölt szerint Amerika lelkéért folyik most a küzdelem, miközben egyre több befolyásos republikánus jelenti ki nyíltan, hogy nem fogja támogatni a jelenlegi elnököt novemberben.

Hangsúlyozta, hogy felül kell vizsgálni a jegybank szerepét ellátó szövetségi tartalékrendszer (Fed) feladatkörét is. Most vázolt elképzelése szerint a Fednek nemcsak általában a foglalkoztatási és árfolyampolitikára kell összpontosítania, hanem konkrét gazdasági lehetőségek és a jólét megteremtésével foglalkoznia kell „a tartós faji egyenlőtlenségekkel” is. Ennek jegyében egy Biden-kormányzat alatt a kormánytól független Fednek "rendszeresen jelentést kell készítenie a gazdaságban tapasztalható faji egyenlőtlenségekről".

– Ez a mostani választás nemcsak a Donald Trump elleni szavazatról szól, hanem arról is, hogy fel kell nőni a válság megoldásának feladatához, át kell érezni az emberek küzdelmét, bátorságukhoz méltó jövőt kell felépíteni – hangoztatta a demokraták várható elnökjelöltje. Kiemelte, hogy fontos számára a „strukturális egyenlőtlenségek” felszámolása.