
Kanada kormánya felfüggesztette az elektromos autók támogatási programjában a Teslák után járó kifizetéseket – jelentette be Chrystia Freeland közlekedési miniszter. A Reuters szerint a miniszter arra hivatkozott, hogy szabálytalanságokat találtak az igényléseknél. Úgyhogy most egyenként kivizsgálják az igényléseket, és csak az után fizetnek, hogy megállapították az egyes igénylések jogosságát.
Ennél is nagyobbat üthet a Teslán az, hogy Freeland utasította a minisztériuma dolgozóit: vizsgálják felül a jövőbeli programok kiírását, hogy amíg az Egyesült Államok szerintük törvénytelen vámokat vet ki Kanadára, addig a Teslák ne is kaphassanak támogatást.
Kanada és az Egyesült Államok viszonya alapvetően megromlott Donald Trump második elnöksége alatt, Trump azt hangoztatja, hogy szeretné Kanadát hozzácsatolni az USA-hoz, és folyamatos a vámháborús fenyegetés, úgyhogy soha nem látott szinten népszerűtlen lett a kanadaiak között a déli szomszéd. Amióta pedig a Teslát irányító Elon Musk az amerikai szélsőjobboldal első számú arca lett, a cég eladásai zuhannak.