Erőteljes és célzott műveleteket helyezett kilátásba Ibrahim Zolfaqari, az iráni fegyveres erők központi parancsnokságának szóvivője, aki egyben Donald Trumpnak is üzent. „Szerencsejátékos Trump, te kezdheted ezt a háborút, de mi fogjuk befejezni" – írta a szóvivő angolul, miután a Fordó elleni támadással az Egyesült Államok is belépett az Irán elleni háborúba. De mennyire képes Irán valóban visszavágni Amerikának és Izraelnek?
– Irán teljes mértékben fel volt készülve az amerikai támadásra – mondta el lapunknak dr. Sógor Dániel történész–arabista, a térség szakértője. A szakértő szerint látható, hogy a június 13-i első sokkot feldolgozva, az iráni állam nagyon higgadtan és tudatosan viselkedik, már akkor többször jelezték, hogy eleve aktív amerikai fellépéssel számolnak. Az amerikai támadás előtt pedig széles körben foglalkozott a nemzetközi sajtó a Fordó elleni támadással. Akkor tehát semmi meglepetés nem lehetett benne. A dúsított uránt és az atomlétesítmények érzékeny berendezéseit így már előre elszállították, illetve ezekben a létesítményekben érdemi kárt még az állítólagosan bevetett amerikai fegyverekkel is nehéz, ha egyáltalán lehetséges. – Tűnhet ma úgy, hogy Amerika elrettentően lépett fel, de túl azon, hogy ez egy nyilvánvaló blöff és Trump láthatóan nem akar egy elhúzódó háborúba belekerülni, diplomáciailag és a saját közvéleménye előtt is ez a lépés a visszájára sült el – hangsúlyozta a szakember, aki szerint a nemzetközi közvélemény most egyre nagyobb mértékben Irán mellé áll.
Nagy kérdés azonban, hogy Irán mennyire képest most visszavágni Izraelnek és Amerikának. Sógor Dániel szerint a két támadó fél egészen más, a Tel–Avivval szembeni fellépés folyamatos, a Hű Ígéret 3 hadművelet most már a 20. hulláma után van. Az izraeli katonai és hírszerzési infrastruktúrában komoly károkat okoztak, a légvédelmet kimerítették és – most már szisztematikusan – egyre nagyobb gazdasági károkat okoznak. Ilyenek között említhető a haifai olajfinomító, vagy az, hogy maga a haifai kikötő is gyakorlatilag forgalom nélkül maradt. A kisebb, de folyamatos rakétacsapásokkal, amelyek láthatóan kerülik a polgári lakosság célzott támadását, kifárasztják az ellenfelet.
Az amerikaiakkal szembeni fellépés azonban más, és nagyon sok lehetőség van. A térségben lévő amerikai támaszpontok, amelyek egy részét már ki is ürítették, a Hormuzi-szoros lezárása, vagy más fontos célpontok támadása, esetleg ezek együttes használata jöhet szóba. Jelenleg Teherán szándékosan az idegekkel játszik, mert mindenki tudja, hogy lesz válasz, de azért izgulnak, hogy ez mi lesz. Teherán ugyanakkor pontosan tudja, hogy most a nemzetközi, de még az amerikai közvélemény egyre nagyobb része és a sajtó is egyre kritikusabb Izraellel és külön Trumppal szemben is, és nem akar háborút. Ilyen körülmények között nem fog olcsó ürügyet adni egy nagy háborúhoz egy látványosan véres akcióval. Feleslegesen hangolná maga ellen a közvéleményt, amikor most ő van a megtámadott szerepében. – Ám, hogy a válaszlépés mi lesz, azt én ugyanúgy csak találgatom, mert Teherán hivatalosan csak annyit mond, hogy biztosan válaszol, nem hivatalos csatornáin keresztül pedig játszik az idegekkel – tette hozzá az elemző.
A Hormuzi-szoros lezárásának azonban az egész világgazdaságra bénító szerepe lenne, így olyan hatalmas különbség nincs is. Az Öböl-államok nagy kárt szenvednének a kieső bevételek miatt, de óriási tartalékaik vannak, és az egekbe szökő olajár miatt később könnyen pótolják a veszteséget. Már ha a lezárás egy-két hónapnál nem tart tovább. Iránt viszont annyira nem fogja érdekelni, mert bár ő is sokat veszít, a nemrég átadott, Kínáig érő vasúthálózat és Oroszország felé tud kereskedni. A nyugati világot viszont az orosz energiahordozók elvesztése után ennek a forrásnak a kikapcsolása nagyon súlyosan érné. Nem is maga az energiahordozók kiesése, hanem ennek az egekbe szökő ára olyan elégedetlenséget okozhat a nyugati társadalmakban, amit nem biztos, hogy meg akarnak kockáztatni. Azonban itt nem csak az energiahordozókról van szó. A Távol-Kelet és Európa közti tengeri kereskedelemnek alapvető gócpontja lett a Perzsa-öböl, mindenfajta áruforgalomnak. Ezt már a Vörös-tenger részleges lezárása is sokkolta és drágulást okozott, de az Öböl kizárása ismét árhullámot idézne elő. Vagyis a lezárás mindenkinek nagyon káros lesz, de sokkal inkább a nyugati világnak, pláne Európának.
Mely államok kapcsolódhatnak még be a háborúba? Sógor Dániel szerint Irán ellen a listához még Franciaország és Németország, legfeljebb Nagy–Britannia csatlakozhat aktívan, de már ez is kétséges a társadalmi felháborodás miatt. A térség és a többi nagyhatalom ugyanis elég élesen Teherán mellé állt. Még az olyan országok is, amelyek kifejezetten rossz viszonyban vannak Iránnal, mint Jordánia, csöndes, semleges álláspontra helyezkedtek. A gyakori elképzeléssel ellentétben pedig az Öböl-államok nemhogy nem lépnek fel Irán ellen, hanem, amennyire csak tőlük telik, még inkább mellé is állnak. Nincs igazán a döntés a kezükben, de ellent akarnak állni annak, hogy katonai színtér legyenek.
Irán mellett azonban már számos fél ígért aktív fellépést. Pakisztán például egy esetleges közvetlen támadás esetén ígért ilyet, igaz akkor még amerikai részvételről nem volt szó. Jemen már most bejelentette, hogy aktívan fel fog lépni, részt fog venni egy nyílt háborúban. Ám az kérdés, hogy a támogató hozzáállás mely felek részéről lesz valóban aktív. Valószínűleg ennek a száma kicsi, de nincs is rá szükség. Irán területe, tartalékai és katonai ereje van olyan nagy, hogy csak egy nagyon elhúzódó háborúban lehet legyőzni, egy támadás pedig csak erősíti a belső kohéziót. Ilyen helyzetben pedig a támogató semlegesség a szomszédok és a nagyhatalmak részéről, az anyagi és technikai segítség például Kína részéről, bőven elégséges.
Hogyan áll az amerikai támadáshoz az iráni társadalom? Sógor Dániel szerint az iráni társadalom összezárt. Az eddig a politikai rendszer iránt apatikus vagy kritikus társadalmi csoportokat most a hazaszeretet hatja át, az, hogy a hazát az idegen agresszióval szemben meg kell védeni. Sőt, nem csak a belső, még a külföldön élő ellenzék is összezárt. Az iráni politikai elit törésvonalai pedig most eltűntek. Tény azonban, hogy Iránban van egy monarchista nosztalgia és ennek vannak hívei. Ennek volt egy elérése június 13-ig, de ez nagyon gyorsan olvad. Mert más dolog kritizálni egy kormányt és megint más, amikor idegen államok akarják megdönteni az államhatalmat. Az iráni közgondolkodás ennek eleve ellenáll, de Irak 2003-as és Szíria mostani példája után még inkább. – Ezért minél nagyobb nyomás kerül az iráni társadalomra, annál jobban össze fognak zárni az állam és a politikai vezetés mögött – tette hozzá a szakértő.
