
Többeket megsebesített vasárnap egy késelő Dublinban, a rendőrség egy gyanúsítottat őrizetbe vett – jelentették az ír hatóságok. A Guardian az ír rendőrségre hivatkozva azt írta, hogy nem halt meg senki, a három sebesültet pedig kórházba vitték.
A rendőrség szerint az elkövető a húszas évei elején jár, és egyedül cselekedhetett. Áldozatai közül ketten súlyos, de nem életveszélyes sebeket kaptak, a harmadik pedig könnyebben sebesült meg. A The Irish Times arról számolt be, hogy a Stoneybatter kerületben történteket a rendőrség egyelőre nem minősítette terrorcselekménynek. A helyi lap szerint az elkövető hagyományos háztartási kést használt, és egy házbejáratnál támadt rá az emberekre. A svájci külügyminisztérium időközben közölte, hogy az áldozatok egyike és az őrizetbe vett személy is svájci-iráni kettős állampolgár.