
A külügyminisztérium tájékoztatása szerint csak abban a három napban használta magyar delegáció az Intercontinental 15 lefoglalt szobáját a párizsi olimpia ideje alatt, amikor Sulyok Tamás köztársasági elnök is ott tartózkodott. Vagyis – a hivatalos közlés alapján – a maradék lefoglalt 16 éjszaka vagy üresen álltak a szobák, vagy a szálloda szabadon kiadhatta azokat másoknak – írja a hvg.hu.
A lap szerint a 228 millió forintos számla fejében az elnöki lakosztályon kívül 14 másik szobát is kivettek 18 éjszakára. A magyar nagykövetség olyan szerződést kötött, amelynek értelmében még hónapokkal az első vendég érkezése előtt sem nem lehetett úgy lemondani a foglalást, hogy az ne legyen rendkívül előnytelen. A portál arra a kérdésre, hogy miért nem engedték át a szállást karitatív célokra, ha már kifizettek érte 228 millió forintot, nem kapott választ.