Már Lemberget bombázzák az oroszok – percről percre

Már Lemberget bombázzák az oroszok – percről percre

Utcakép egy kijevi óvoda ablakából

Fotó: MFA of Ukraine

Támogassa a Magyar Hangot!

Legyen Ön is előfizetőnk, rendelje házhoz a Magyar Hangot! Ha más módon támogatná a lapot ebben a nehéz helyzetben, azt is megteheti (PayPal és bankkártya is)! Köszönjük! ELŐFIZETEK

Kérjük, kattintson új cikkünkre az új bejegyzésekért! 

• Kijev keleti és északnyugati határán ellentámadást indítottak az ukránok
• Medvegyev ismét orosz atomcsapásokat emlegetett
• Az ENSZ szerint több mint 3,7 millió ember menekült el Ukrajnából az orosz invázió kezdete óta
• Biden ma beszédet mond Lengyelországban
• Zelenszkij ismét tárgyalásokat sürgetett
• Az orosz invázióban mostanáig 136 gyermek veszítette életét
• Egy brit professzor szerint az oroszok vegyi, biológiai, netán nukleáris fegyverek bevetésével próbálkozhatnak a siker érdekében
• Pénteki közvetítésünket itt olvashatja.

22:43 12 újságíró halt meg eddig az ukrajnai háborúban, 10 pedig megsebesült közölte Irina Venediktova ukrán főügyész. Az ukrán hatóságok szerint további 6 újságírót elraboltak az oroszok.

21:55 Három rakétát is megsemmisített az ukrán hadsereg, amelyet Belarusz területéről lőttek ki – állítja a Volinyi terület vezetése.

21:40 Szabadon engedték az oroszok Szlavutics városának polgármesterét, majd úgy döntöttek, hogy kivonulnak a városból a lakosság tömeges tiltakozása miatt – írja a The Guardian.

21:06 Rakétákkal célozták meg az oroszok a dubnói olajraktáratközölte a rivnei regionális közigazgatás vezetője. Emlékeztetőül: a második világháború idején, amikor a hitleri Németország megtámadta a Szovjetuniót, Dubno mellett zajlott az első jelentős tankcsata. Habár a dubnói csatában a szovjet T–34-esek kitűnően szerepeltek, mert gyakorlatilag immunisnak mutatkozott a páncélzatuk a német páncéltörőkkel szemben, végül mégis a németek győztek, mert az oroszok nem vezényelték hatékony csoportokba a tankjaikat a védelemhez. A dubnói (vagy máshol Brodi melletti) tankcsatát így 81 éve a németek nyerték.

20:53 Újabb 100 millió dolláros támogatást jelentett be Antony Blinken amerikai külügyminiszter, amit ezúttal a polgári biztonság javítására kapna Ukrajna. A közlés szerint ezt az összeget arra szánják, hogy Ukrajna biztosíthassa a határait, ellássa a polgári bűnüldözési feladatokat, illetve hogy megóvja a kormányzati infrastruktúrát az orosz katonai támadásoktól.

20:31 A nyugat-ukrajnai Luck városától 10 kilométerrere lelőttek egy repülő tárgyat, ami egy drón vagy cirkáló rakéta lehetettközölte a Volinyi terület vezetése.

19:56 4500 lakóépületet, 100 vállalatot, 400 oktatási intézményt és 150 egészségügyi intézményt rombolt le eddig Oroszország – közölte Olekszij Cserniszkov ukrán kommunikációs és területfejlesztési miniszter, aki hozzátette, hogy a teljes kárt csak később fogják felmérni.

19:40 Már az éhezés és a kiszáradás miatt halnak meg az emberek Mariupolban – közölte a város alpolgármestere, aki szerint az ostrom alá vett településen mostanra a gyógyszerek is elfogytak. Szerhej Orlov alpolgármester a BBC-nek elmondta: ez a helyzet azért állt elő, mert a városba az oroszok nem engedik be a humanitárius segélyeket.

19:34 A Luhanszki Népköztársaság „Népi milíciája” szerint le sikerült lőni a luhanszki régióban egy ballisztikus rakétát Rovenki település felett.

19:20 Joe Biden Putyint sértegető megjegyzései leszűkítik a Moszkva és Washington közötti kapcsolatok fejlesztésének lehetőségét – így reagált Dmitrij Peszkov. a Kreml szóvivője az amerikai elnök beszédére. Peszkov szerint meglepő, hogy Putyint éppen Biden vádolja, aki valaha Jugoszlávia bombázására szólított fel.

18:50 A Lemberg elleni, szombat délutáni újabb rakétacsapások jelentős kárt tettek a város infrastruktúrájában – közölte Andrij Szadovij polgármester. Twitter-bejegyzése szerint a lakóépületekben nem esett kár, a légiriadó továbbra is érvényben van. Szombat kora délután az első orosz támadások egy üzemanyag-tárolót robbantottak fel.

18:30 Joe Biden, elnök varsói beszédét Szent II. János Pál pápa 1979-ben a Szovjetuniónak címzett idézetével nyitotta: „Ne féljetek!” A háborúra utalva emlékeztetett, ezt a csatát a szabadságért vívják, küzdelem folyik a demokrácia és az autokrácia, a szabadság és az elnyomás között. „Ezt a csatát nem napok vagy hónapok alatt fogjuk megnyerni. Meg kell acéloznunk magunkat az előttünk álló hosszú harcra". Mint mondta, az ukrán népnek szóló üzenetét ma átadta a Ukrajna külügyminiszterének és védelmi miniszterének, miszerint "Veletek vagyunk. Pont."

18:10 A lembergi polgármester Twitter-bejegyzése szerint ezekben a percekben folytatódik az orosz bombatámadás a város ellen. 

17:50 Több ezren tüntettek Prágában Ukrajna orosz lerohanása ellen. A mintegy 5000 felvonuló többsége Csehországban élő orosz volt, akik azt skandálták: „Szabadságot Oroszországnak, békét Ukrajnának!” A Prága történelmi belvárosában vonuló tüntetők hangsúlyozták, a Csehországban élő oroszok Európa-pártiak, nem pedig putyinisták.

17:35 A CNN értesülései szerint egy üzemanyag-tárolót robbantottak fel az orosz bombák szombat délután Lembergben. A tűzoltók és a mentők a helyszínen dolgoznak, de szól a légiriadó és a lakosokat arra figyelmeztetik, továbbra se hagyják el az óvóhelyeket, mert fennáll a veszélye, hogy folytatódik a támadás. 

17:15 Orosz erők támadtak Lembergre, közölte a város polgármestere, Andrij Sadovji Twitter-oldalán. Arra figyelmeztette a lakosokat, a támadás folytatódhat, így mindenki maradjon a menhelyeken. Azt írja, az első robbanások nyomán öt ember sérült meg. 

17:00 Az Egyesült Királyságnak sokkal többet kell tennie az ukrán menekültek megsegítésére – mondta Sadiq Khan, London polgármestere a ma délutáni tüntetésen. A londoni Hyde park közelében összegyűlt emberek támogatásukról biztosították Ukrajna népét és elítélték az orosz inváziót. Sokan öltöztek kék és sárga színekbe, az ukrán zászló színeibe és jelenleg a Trafalgar tér irányába vonulnak – jelentette a BBC.  

16:46 Az amerikai elnök ukrán menekülteket látogatott meg lengyelországi körútja során Varsóban. Újságírók kérdéseire válaszolva Putyint „mészárosnak", a menekülteket pedig bátraknak nevezte. A gyerekek arra kérték Joe Biden elnököt, hogy imádkozzon Ukrajnában maradt apjukért, bátyjukért, nagyapjukért. 

16:35 Három erős robbanást hallottak Lemberg-ben és utána sűrű fekete füst szállt fel a nyugat-ukrajnai városban – jelentette a BBC

16:25 Orosz csapatok behatoltak a Kijevtől északra található Szlavuticsba. A város polgármestere arra kérte a lakosokat, vonuljanak ki a főtérre és tegyék nyilvánvalóvá, mit gondolnak. A CNN szerint több száz ember gyűlt össze, egy nagy ukrán zászlót bontottak ki és azt ismételték: „Szlavutics Ukrajna része! Dicsőség Ukrajnának!” Értesülések szerint három gránát robbanásának hangja volt hallható, eredetük azonban nem tisztázott. Később, ahogy a tömeg áthaladt a főtéren, lövések zaja hallatszott. A legfrissebb hírek szerint egy kijevi regionális közigazgatási vezető közzétette, hogy Szlavutics polgármesterét elrabolták. A várost egyébként 1986-ban, a csernobili atomkatasztrófa után, az erőműhöz közeli Pripjaty városból evakuált lakóknak építették.

16:05 Az Egyesült Államok kész megnyitni a határait 100 ezer ukrán menekült előtt – mondta el szombaton, kétnapos lengyelországi látogatásának zárónapján Joe Biden, amerikai elnök Varsóban. Az elnök hangsúlyozta, Európa stabilitása fontos Washington számára, globális érdekei szempontjából is. Beszédében két alkalommal is megemlítette, hogy az észak-atlanti szerződés ötödik, a kollektív védelemről szóló cikkelye „szent kötelességvállalást” jelent Washington számára. „Tessék elhinni, hogy számíthattok ránk” – hangsúlyozta Biden.

15:45 Ismét elvesztettek egy tábornokot az oroszok – adta hírül a BBC. Az ukrán védelmi minisztérium jelentése szerint  Jakov Rezantszev, altábornagy, a déli Herszon városának közelében, egy légicsapás során vesztette életét. Nyugati sajtóhírek arról számolnak be, hogy ő volt a hetedik orosz tábornok, aki meghalt az ukrán háborúban. Szakértők szerint az orosz csapatok alacsony morálja kényszeríti arra a magas rangú tiszteket, hogy közelebb kerüljenek a frontvonalhoz. Az is gyengítheti őket, hogy főként nyílt kommunikációs eszközöket használnak, egyszerű mobiltelefonokat és analóg rádiókat, amelyek könnyen bemérhetők. A Wall Street Journal értesülése szerint Volodimir Zelenszkij, ukrán elnöknek van egy katonai hírszerző csapata, amely az orosz tisztikart célozta meg. Rezantszev a 49. összevont orosz hadsereg parancsnoka volt. Eddig rajta kívül egy másik altábornagyot sikerült megölni, ezzel ők ketten az ukrajnai háborúban meghalt legmagasabb rangú katonák.

15:15 A Ferenc pápa által adományozott és megáldott mentőautó úton van a nyugat-ukrajnai Lviv városába – közölte a CNN a Szentszék sajtóirodájára hivatkozva. Konrad Krajewski bíboros, pápai almonárius szombaton Lembergbe utazott a járművel, amelyet a lvivi hatóságoknak adnak át. Csütörtökön Ferenc pápa őrültségnek nevezte, hogy a országok növelik a katonai kiadásokat, miközben Oroszország továbbra is támadja Ukrajnát. Az Olasz Nők Központja előtt tartott beszédében az egyházfő a szégyenletes ukrajnai háborút a régi hatalmi logikának tulajdonította, amely még mindig uralja az úgynevezett geopolitikát. Szerdán Volodimir Zelenszkij ukrán elnök ukrajnai látogatásra invitálta Ferenc pápát, és egyben megköszön, hogy kedden egy, az ukrán kormány Facebook-oldalán közzétett beszédében egyértelműen és határozottan állást foglalt a háború ellen.

14:55 A Chelsea FC tulajdonosának értékesíteni kell a futball klubot, mert a Vlagyimir Putyin közeli ismerőseként számontartott oligarchát, Roman Abramovicsot is elérték a nyugati világ szankciói. A Sky News értesülései szerint a Chelsea FC tulajdonára pályázóknak azonban nincs egyszerű dolguk, mert a vételáron felül még minimum egymilliárd fontnyi tőkét is igazolniuk kell, amelyet a Stamford Bridge-i stadionra, a játékoskeretre és a fejlesztés egyéb területeire kell majd költeniük.

14:30 Joe Biden amerikai elnök Andrzej Duda lengyel elnökkel folytatott megbeszélést követően kijelentette, az európai béke közvetlen kapcsolatban áll az Egyesült Államok stabilitásával, ezt megtanultuk a két világháborúból. A CNN beszámolója szerint megemlítette, az Egyesült Államok érdekei szempontjából az európai stabilitás kritikusan fontos, nemcsak Európában, hanem az egész világon. Az elnök hangsúlyozta, ő és az amerikai vezetők a NATO 5. cikkelyét – amely szerint a NATO egyik tagja elleni támadás az összes tag elleni támadásnak minősül – szent elkötelezettségnek tekintik. Biden arról is beszélt, kiemelten fontos, hogy a NATO egységét ne hagyjuk megbontani, mert Vlagyimir Putyin éppen erre készül.

14:18 Az oroszok a menekülő civilekre és újságírókra is tüzelnek, számol be a Sky News. A brit televízióállomás tudósítói az utolsó, még nyitva lévő útvonalon menekültek az orosz hadsereg által körülzárt Csernyihivből, miközben az oroszok folyamatosan lőtték a menekülőket és őket is. Az útvonal mentén sík szántóföldek vannak, így még elbújni sem nagyon lehetett a támadás elől, így az újságírók, illetve menekülők is a földre fekve igyekeztek elkerülni – sikerrel –, hogy megsérüljenek. Nem volt ilyen szerencsés az a mentős, akit a lábába és tüdejébe is repeszek fúródtak. A kórházba igyekvő férfi a következő szavakkal búcsúzott a tudósítóktól: Az országunknak szüksége van az önök segítségére! Az esetről készült felkavaró videót itt tudja megnézni. 

13:53 Ukrajna a világ egyik legnagyobb gabonaexportőre, de a konfliktus nyomást gyakorol az élelmiszer-termelésre és -exportra – olvasható a Sky News oldalain. A portál arról számolt be, hogy az ukrán mezőgazdasági miniszter napról-napra rosszabb a gabonaexport körül kialakult helyzet, ami nem jó jel a gabonaimportőr országok számára. A politikus hozzátette, Ukrajna azon területein, amelyeket nem szálltak meg, folyik a termelés, de a válság megoldásának egyetlen módja a háború befejezése.

13:48 Ukrajna további biztonsági ígéreteket kapott az Egyesült Államoktól a védelmi együttműködés fejlesztésére – közölte a The Guardian szerint amerikai kollégájával folytatott tárgyalásokat követően Dmitro Kuleba ukrán külügyminiszter.

13:42 A Kreml megerősítette, hogy Roman Abramovics orosz mágnás részt vesz az orosz-ukrán tárgyalásokon – írja a CNN. A média már korábban beszámolt arról, hogy Abramovics lehetséges tárgyalópartnerként szóba került a béketárgyalások elősegítésében. Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője csütörtökön egy telefonos konferencián elsimerte, hogy Abramovics valóban részt vett a tárgyalások kezdeti szakaszában. A Financial Times arról számolt be, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnök személyesen támogatta Abramovics lehetséges szerepét a tárgyalásokban.

12:45 Miközben Kína nyugati bírálatokkal és nyomással néz szembe, amiért nem ítélte el Oroszország ukrajnai invázióját, egy magas rangú kínai diplomata Moszkvába utazott, hogy szombaton orosz tisztviselőkkel, köztük Szergej Lavrov külügyminiszterrel találkozzon. A CNN híre szerint Liu Hsziao-min, Kína koreai ügyekért felelős képviselője a Twitteren közölte, hogy mélyreható megbeszéléseket folytatott a Koreai-félsziget helyzetéről és más, kölcsönös érdeklődésre számot tartó nemzetközi kérdésekről. A kínai diplomata látogatása azután történt, hogy Észak-Korea megerősítette, új típusú interkontinentális ballisztikus rakétát tesztelt, ami több mint négy év óta az első nagy hatótávolságú tesztje volt. Ez a regionális konfrontáció lehetséges új korszakát jelzi, valamint aggodalmat kelt szomszédjaiban, köztük Oroszországban és Kínában.

12:40 Az ukrán erők ellentámadást indítottak Ukrajna második legnagyobb városa, Harkiv környéki területeken – közölték a helyi ukrán hatóságok szombaton. A Telegramon közzétett nyilatkozatában Oleh Szinyehubov, a harkivi területi közigazgatás vezetője elmondta: „Nemcsak védjük az állásainkat, hanem fel is szabadítjuk az ideiglenesen megszállt területeket. Több települést visszafoglaltunk, Rohan irányában pedig harcok folynak, illetve folytatódnak Izium és Csuhuiv irányában is”. (CNN)

11:58 Nyugati szakértők úgy vélik, hogy a Kreml az invázió kezdete óta nyolc magas rangú katonatisztet vesztett el, közülük hetet megöltek. A The Guardian értesülése szerint Andrej Mordvics vezérőrnagy, Oleg Mityaev vezérőrnagy, Jakov Rezancev altábornagy, Vitalij Geraszimov vezérőrnagy, Andrej Szuhoveckij vezérőrnagy, Andrej Kolesnikov vezérőrnagy, Magomed Tusajev vezérezredes a harcok során vesztette életét, Vlagyiszlav Jersov tábornokot pedig elbocsátották.

11:38 Az orosz hadsereg szombaton újabb, Ukrajna nyugati, középső és délnyugati részén található katonai célpontok ellen végrehajtott rakétacsapásokról számolt be. A CNN híre szerint Igor Konaszenkov, az orosz védelmi minisztérium szóvivője szombaton kiadott közleményében azt közölte, a tengerről indított Kalibr cirkálórakéták megsemmisítettek egy lőszer- és fegyverraktárt a Zsitomir megyei Veliki Korovinci település közelében. Egy nagy pontosságú Onyx cirkálórakéta pedig egy üzemanyagbázist semmisített meg Mikolajiv térségében.

11:19 Az orosz csapatok bevonultak a Kijevtől 150 kilométerre északra fekvő Szlavutics városába. Szombaton kora reggel Olekszandr Pavljuk, a kijevi területi közigazgatás vezetője közölte, hogy az orosz megszállók elfoglalták a városi kórházat. A város polgármestere, Jurij Fomicsev kérésére a város főterén  összegyűlt több száz fős tömeg azt skandálta, hogy Szlavutics Ukrajna és Dicsőség Ukrajnának, miközben egy hatalmas ukrán zászlót bontottak ki. Majd legkevesebb három gránát robbanása hallatszott, illetve lövöldözés hangja, amint a tömeg tovább vonult. Pavljuk azt is elmondta, hogy a legfrissebb információk szerint Jurij Fomicsiv polgármestert a megszállók elrabolták. (CNN)

11:10 Kijev polgármestere helyi idő szerint szombaton 20 órától hétfő reggel 8 óráig meghosszabbítja a kijárási tilalmat az ukrán fővárosban. Vitalij Klicsko egy internetes bejegyzésben közölte, hogy a döntést az ukrán hadsereg hozta meg, de további részleteket nem közöltek az intézkedésről, annak okairól. (BBC)

11:05 Szergej Sojgu orosz védelmi miniszter két hét óta először jelent meg a nyilvánosság előtt, amikor egy, a hadügyminisztérium által közzétett videón egy katonai értekezleten arról beszélt, hogy a katonai költségvetéssel és a védelmi megrendelésekkel kapcsolatos kérdéseket vitatták meg a pénzügyminisztériummal. A The Guardian szerint a miniszter közölte, folytatják a fegyverek és felszerelések ütemterv előtti szállítását. A prioritások a nagy hatótávolságú nagy pontosságú fegyverek, a repülőgép-felszerelések és a stratégiai nukleáris erők harckészültségének fenntartása. A találkozón részt vettek az orosz hadsereg vezető tisztségviselői; köztük a vezérkari főnök, Valerij Geraszimov, akit szintén nem láttak a nyilvánosság előtt az utóbbi időben. Sojgu megjelent a Vlagyimir Putyin elnök és biztonsági tanácsa csütörtöki üléséről készült videoklipben is.

10:57 Joe Biden amerikai elnök lengyelországi látogatásának befejezéseként szombaton ukrán tisztviselőkkel folytat megbeszélést. A Fehér Ház közölte, hogy Biden beugrik Antony Blinken külügyminiszter és Lloyd Austin védelmi miniszter, valamint ukrán kollégáik, Dmytro Kuleba külügyminiszter és Olekszij Reznyikov védelmi miniszter találkozójára. A találkozóra azt követően kerül sor, hogy Ukrajna sajnálkozását fejezte ki az e heti NATO-csúcstalálkozó eredményei miatt, amely elutasította az ország vezetőjének repüléstilalmi övezet bevezetésére irányuló felhívását. „Több bátorságot, bátrabb döntéseket vártunk” – mondta Andrij Jermak, Volodomir Zelenszkij elnök kabinetfőnöke az Atlantic Councilnak adott élő videóinterjúban pénteken. (CNN)

10:53 Mariupol polgármestere a Reutersnek nyilatkozva arról beszélt, hogy tárgyalásokat folytatott a francia nagykövettel arról, miként evakuálják a civileket az ostromlott ukrán kikötővárosból. A BBC híre emlékeztet, Emmanuel Macron francia elnök korábban már beszélt arról, hogy tárgyalni fog Vlagyimir Putyin orosz elnökkel arról, hogyan lehetne segíteni a városban rekedt 100 ezer emberen. Mariupol polgármestere, Vadim Bojcsenko az országos televíziónak azt is elmondta, hogy jelenleg utcai harcok zajlanak a városközpontban.

10:38 Az oroszok ukrajnai stratégiája kudarcot vallott, és a hadseregnek most el kell döntenie, hogy mi legyen a következő lépés – mondta Phillips O'Brien, a St Andrews Egyetem stratégiai tanulmányok professzora a BBC-nek. A háború kitörése előtti, orosz katonai fölényről szóló vélemények megalapozatlanok voltak, mert nem vették figyelembe az orosz katonák kockázatvállalási hajlandóságát. Az ukránok viszont a Krím 2014-es orosz annektálása óta háborúra készülnek, és nem akarnak orosz diktatúra alatt élni. O'Brien szerint az oroszoknak dönteni kell, hogy újabb erőket vetnek be – mert kiderült, hogy az eddig bevetett haderő nem elegendő céljai eléréséhez –, és tovább folytatják az agressziót, vagy inkább visszavesznek, és a tárgyalásokban bíznak. A professzor szerint inkább az előbbire utaló jeleket látni, ami azt jelentheti, hogy újabb hadosztályokat vezényelnek Ukrajnába, vagy esetleg vegyi, biológiai, netán nukleáris fegyverek bevetésével próbálkoznak majd.

10:10 Az ukrán védelmi miniszter egyik tanácsadója továbbra is szkeptikus a Kreml állításaival kapcsolatosan, ugyanakkor kétségtelen, hogy a megszálló erők most a jelek szerint az ország keleti részére összpontosítanak. A The Guardian szerint Markian Lubkivszkij a BBC Radio 4 Today című műsorában nyilatkozva arról is beszélt, hiába állítják az oroszok, hogy csak az ország demilitarizálása és nácitlanítása a cél, az ukrán kormány továbbra is úgy véli, Putyin célja még mindig egész Ukrajna elfoglalása.

10:00 Liz Truss brit külügyminiszter szombaton közölte, hogy az Egyesült Királyság az ukrán kormány kérésére 2 millió font értékben biztosít élelmiszer-szállítmányokat Ukrajna orosz erők által bekerített területeire – olvasható a brit kormány szombati sajtóközleményében. A CNN által idézett dokumentum szerint a brit kormány Lengyelországgal és Szlovákiával együttműködve száraz élelmiszert, konzerveket és vizet szállít Ukrajnába a jövő hét elejétől. A mintegy 25 kamionnyi ellátmányt közúton és vasúton juttatják el a rászoruló közösségeknek. Az adomány része annak a 400 millió font összegű humanitárius és gazdasági segélynek, amelyet az Egyesült Királyság vállalt.

9:36 Az ukrán miniszterelnök-helyettes bejelentette, hogy szombaton 10 humanitárius folyosóról állapodtak meg a harcoló felek, amelyek lehetővé teszik a polgárok biztonságos kijutását az ostromlott városokból. Egyelőre nem tudni, hogy a megállapodás Ukrajna mely területeit érinti. (Sky News)

9:31 Az Ukrajnából Lengyelországba menekülő emberek száma az elmúlt napokban csökkenésnek indult: pénteken 30 500-an keltek át, ami 6,4 százalékkal kevesebb, mint az előző nap – írja a BBC a lengyel határőrségre hivatkozva. A tendenciát jól mutatja, hogy szombat reggel hat óráig 6100 ember lépte át a határt, ami 11 százalékos csökkenést jelent az előző nap hasonló adatához viszonyítva. A háború kezdete óta több mint 2,2 millió ember lépte át a lengyel-ukrán határt. Az Ukrajnából menekülők egy része már elhagyta Lengyelországot, de a Varsói Egyetem migrációs szakértője, Maciej Duszczyk professzor becslése szerint még mintegy 1,2-1,3 millió menekült tartózkodik az országban.

9:17 Volodimir Zelenszkij ukrán elnök felszólította az olajtermelő országokat, növeljék a kitermelést, hogy Oroszország ne használhassa olaj- és gázvagyonát más nemzetek zsarolására – írja a The Guardian a Reutersre hivatkozva. A donai fórumon szombaton videokapcsolaton keresztül felszólaló Zelenszkij arról is beszélt, hogy egyetlen ország sincs biztosítva az élelmiszerellátásban várható sokkhatás ellen, amelyet az Ukrajna elleni orosz háború eredményezett. 

8:55 Katar nyolcadik emírje, Tamím bin Hamád Al Táni sejk, dohai fórum megnyitóján arról beszélt, hogy országa az Ukrajna elleni igazságtalan háborúban a menekültek milliói mellé áll – írja a CNN. „Katar is kiáll a nemzeti szuverenitás ellen irányuló bármilyen ellenségeskedés ellen. Szolidárisak vagyunk az ártatlan emberek és menekültek millióival, akik ennek az igazságtalan háborúnak és a geopolitikai játszmák az áldozatai” – mondta az emír.

8:47 Dmitrij Medvegyev volt orosz elnök és a Biztonsági Tanács helyettes vezetője a RIA orosz hírügynökségnek nyilatkozva ismét orosz atomcsapásokat emlegetett, amikor arról beszélt, hogy Oroszországnak joga van atomfegyvereket bevetni, többek között az ország elleni támadás vagy az infrastruktúrába való beavatkozás esetén, amelynek következtében Oroszország nukleáris elrettentő ereje megbénulna. A The Guardian által idézett Reuters összefoglaló szerint Medvegyev arról is beszélt, hogy igen nagy az invázió, illetve Putyin támogatottsága, továbbá hogy az ország elleni nyugati szankciók nem befolyásolják hadi céljaikat, azaz Ukrajna demilitarizálását és nácitlanítását. Ugyanakkor az exelnök a szankciók hatását nem tartja jelentősnek, Oroszországnak magának kell megoldásokat találni, hogy ösztönözze többek között a repülőgép-, az autó- és az IT-ipar fejlődését.

8:20 A Fitch Ratings péntek késő este jelentette be, hogy visszavonta az Oroszország adósminősítését, ami azt jelenti, hogy Oroszország mostantól értékelhetetlen befektetői szempontból. Ezzel a Fitch az első nemzetközi hitelminősítő intézet, amely nemcsak orosz cégekre és jogi személyekre mondta ki ugyanezt, hanem az egész országra. (A részletekről olvassa el cikkünket!)

8:06 Oroszország tovább ostromol számos ukrán nagyvárost, köztük Harkivot, Csernyihivot és Mariupolt – írja Sky News a brit védelmi minisztérium Twitter-bejegyzését idézve. Az orosz erők mellőzik a nagyszabású utcai harcokat, inkább a légi és tüzérségi bombázásokkal igyekeznek demoralizálni a védekező erőket. Az elemzés szerint valószínű, hogy Oroszország – mint sem törődve a nagyszámú civil áldozattal – továbbra is nagy tűzerőt fog alkalmazni a városi területeken, amivel igyekszik minimalizálni saját, amúgy is jelentős veszteségeit.

7:58 Az ukrán főügyészség szerint legkevesebb 136 gyermek halt meg az egy hónappal ezelőtt indult orosz invázió következtében. A Telegramon közétett üzenet szerint a a sebesült gyerekek száma 199-re tehető – írja a Sky News.

7:55 Ukrajna „erős csapásokat mért” az orosz erőkre – írja a The Guardian Volodimir Zelenszkij péntek esti beszédére hivatkozva. Az ukrán elnök ismét tárgyalásokat sürgetett, és megismételte  Ukrajna feltételeit, köztük a szuverenitást és a területi integritást, továbbá hangsúlyozta, hogy a feltételeknek tisztességesnek kell lenniük. Zelenszkij köszönetet mondott az orosz invázió ellen harcoló ukránoknak: „Az elmúlt héten hősiesen harcoló fegyveres erőink hatalmas csapásokat, jelentős veszteségeket mértek az ellenségre”. Arról is beszélt, hogy több mint 16 ezer orosz halt meg, köztük parancsnokok is. Oroszország viszont csak 1351 katona halálát ismeri el. „Csaptaink továbbra is visszaverik az ellenséges támadásokat az ország déli részén, Donbászban, Harkiv irányában és a kijevi régióban, ezzel is nyomatékosítani az orosz vezetésben, hogy tárgyalni kell. Értelmes, sürgős, tisztességes tárgyalásokra van szükség.”

7:45 Az ukrán állami katasztrófavédelmi szolgálat (SES) közleménye szerint Harkivban március 25. és 26. között a szolgálat összesen 59 bevetésen vett részt, hogy megpróbálja eltakarítani az orosz csapásokban megsemmisült épületek romjait és törmelékeit, valamint eloltani a tüzeket. A BBC által idézett közlemény szerint a támadások több kerületben lakóházakat, raktárakat és más magánépületeket romboltak le vagy rongáltak meg. A szolgálat a fel nem robbant bombák és tüzérségi eszközök hatástalanításán is dolgozik. Az ország keleti részén fekvő város mindössze 50 kilométerre van az orosz határtól, és folyamatos támadások érik, az invázió kezdete óta számos civil halt meg és sebesült meg.

7:30 Az ukrán hadserege „erős csapásokat mért” Oroszországra – olvasható a CNN reggeli összefoglalójában, amely Volodimir Zelenszkij szavait idézi. Az ukrán elnök újból tárgyalásokat sürgetett Moszkvával. Oroszország háborús stratégiája is változik: egy magas rangú orosz tábornok pénteken azt mondta, hogy katonai tervük „első szakasza” befejeződött, és az elsődleges fókusz most Kelet-Ukrajnára irányul. Eközben a Kijev körüli orosz erők védekező pozíciókban vannak, beásták magukat, az ukrán csapatok keleten és északnyugaton erőteljes támadást indítottak. Joe Biden amerikai elnök szombaton Lengyelországban tartózkodik, ahol találkozik lengyel kollégájával, „nagyszabású beszédet” mond, és menekülteket látogat meg. Az ENSZ szerint több mint 3,7 millió ember menekült el Ukrajnából az orosz invázió kezdete óta.