
– Itt vagyunk Kijevben, amit éppen az oroszok rakétáznak – ezzel jelentkezett be a Momentum Facebook oldalán kedden este a párt elnöke. Gelencsér Ferenc két kollégájával – Bedő Dáviddal és Tompos Mártonnal – hétfő óta van a háború sújtotta országban. Azt mondta, nem sokkal korábban tőlük háromszáz méterre csapódott be egy rakéta, de biztonságban vannak, a többiek a videó készítése alatt is a légvédelmi pincében voltak.
Gelencsér Ferenc szavai szerint azért vannak Ukrajnában, hogy megmutassák az ukrán népnek és a kárpátaljai magyarságnak, hogy Magyarország nem egyenlő a magyar kormánnyal. Jártak már Lembergben, Kijevben pedig az ukrán ombudsmannal tárgyaltak a kárpátaljai magyar kisebbség helyzetéről és a nyelvtörvényről is.
– Elkötelezettek vagyunk egy európai Ukrajna létrejötte mellett, mert ez a magyar érdek is, ezt akarjuk megmutatni az ukrán vezetésnek is – közölte.