Kilépni a csónakból: szédületes változások Észak-Koreában

Kim Dzsongun diktátornak a déli területen tett néhány lépése, és az egész világon élőben közvetített koreai csúcstalálkozó jelzi, hogy történelmi idők zajlanak Észak-Koreában. Ezt erősítik meg azok a külföldiek is, akik az elmúlt napokban jártak a remetekirályságban. Korábban elképzelhetetlen dolgok történtek velük: egy alkalommal magukra hagyták őket kísérőik, sőt egy virágkiállításon szabadon beszélgethettek és fotózkodhattak (!) a helyiekkel, még gyerekekkel is szelfizve, akik saját okostelefonjukkal készítettek felvételeket. Ez persze lehet megrendezett spontaneitás is, de az biztosnak látszik: a kommunista országban gyors változások zajlanak.

Kezdjük egy korábbi saját élménnyel, valamikor 2010 táján. A Baptista Szeretetszolgálat önkénteseként első vagy második utam volt Phenjanba, amikor az egyik vasárnap lehetőségünk adódott elmenni egy istentiszteletre a 24 milliós ország két keresztény templomának egyikébe. Rendhagyó volt az ötlet, mert az ország vezetése deklaráltan ateista, és nyugati sajtóhírek szerint tűzzel-vassal irtják a keresztényeket. Az istentiszteleten voltunk páran, köztük külföldi követségek ide akkreditált diplomatái és jó néhány helyi lakos is. A mellettem ülő phenjani kifogástalanul beszélt angolul, és elmondta, hogy évek óta jár templomba, mert náluk ugyanis vallásszabadság van. A helyiek feltűnően egyszerre mozogtak, álltak fel vagy ültek le, és egyszerre nyúltak a padokon fekvő biblia után, amikor a lelkész az igehirdetésbe kezdett. Közismert újszövetségi verset választott: „Mert úgy szerette Isten e világot, hogy az ő egyszülött Fiát adta, hogy valaki hiszen ő benne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen.” (János 3:13). A mellettem ülő koreai, aki ugyebár elmondása szerint évek óta rendszeresen jár oda, percekig kereste János evangéliumát a Biblia elején, az ószövetségi részben. Amikor vége volt a ceremóniának, a lelkész maradt utolsónak, gondosan megszámolta a padon hagyott bibliákat, és miután mindent rendben talált, bezárta a templomot.

A második emlék egy újsághír: egy amerikai turistát, Jeffrey Edward Fowle-t gyakorlatilag a repülőgépről rángatták le Phenjanban, és ítélték négyévnyi kényszermunkára, mert államellenes felforgató tevékenységet követett el azzal, hogy távozáskor a szállodai szobájában felejtette a bibliáját. A férfi négy hónapig volt börtönben, végül komoly nemzetközi diplomáciai erőfeszítések után engedték szabadon és hagyta el az országot.

Észak-Koreában egyébként nagy hagyománya lenne a kereszténységnek: az 1940-es években a felnőtt lakosság 25–30 százaléka mondta magát Jézus-követőnek, és a déli országrész mai, erős és virágzó protestáns közösségei is északról érkezett prédikátorok munkája nyomán alakultak. A kommunista ország hivatalnokai viszont mindent megtettek, hogy eltöröljék ezt a múltat is – északról szökött keresztények arról számoltak be, hogy akinél Bibliát találnak, azt kivégzik, és a családját munkatáborba küldik, valamint kegyetlenül lesújtanak a földalatti keresztény közösségekre is.

Mindezek fényében egyenesen megdöbbentő, hogy a néhány napja Észak-Koreába látogató Szenczy Sándort, a Baptista Szeretetszolgálat vezetőjét spontán módon rövid prédikációra kérték fel a főváros protestáns templomában, és magas rangú észak-koreai hivatalnokok háromszor is arra biztatták: a magyarok építsenek baptista imaházat Phenjanban.

Szenczy egyébként kedvenc bibliai történetéről beszélt. A Máté evangéliumában olvashatjuk Jézus egyik tanítványának, Péternek a történetét, aki isten fiának hívására kilép a csónakból és elkezd a vízen járni. Merjetek kilépni a csónakból, biztatta a hallgatóit, azt javasolva nekik, hogy imádkozzanak valami olyan dologért, amit korábban el sem mertek képzelni. A kommunista, tehát alapvetően vallásellenes ország fővárosában egyébként orosz támogatással épülőben van egy ortodox templom, a hagymakupolás épület már szerkezetkész állapotban van. A változások más területeken is látszanak: az odalátogató külföldiek immár több szálloda közül is válogathatnak, a fővárosban rengeteg taxi üzemel, és az utak mellől eltűntek az Amerika- és Dél-Korea-ellenes propagandaplakátok is. Internetezni viszont még mindig nem lehet még a külföldieknek sem – ugyan a szálloda recepcióján hirdették, hogy öt amerikai dollárért lehet fél órát barangolni a világhálón, az idegen hiába élne a lehetőséggel, mindig azt a választ kapja, hogy a szolgáltatás éppen akkor nem működik.