Kim Dzsongun a KCNA észak-koreai állami hírügynökség vasárnapi bejelentése szerint megtekintett két új, észak-koreai fejlesztésű taktikai rakéta tesztkilövését, amelyek célja, hogy tovább erősítsék az ország nukleáris kapacitásait.
A tesztre a dél-koreai és az amerikai források is számítottak, miután Kim egy hónapja megtörte a korábban vállalt rakétakísérleti moratóriumot. A dél-korai hírszerzés azt jelentette, hogy két lövedék kilövését detektálták szombaton Észak-Korea keleti partjaitól a Japán-tenger felé. A rakéták mintegy 110 kilométeres távolságig jutottak, a röppálya legmagasabb pontja 25 kilométeres magasságban volt, a sebességük pedig mach 4 alatt maradt. Vagyis itt rövid hatótávolságú rakétákról van szó.
A KCNA említi, hogy a rakéták kilövése összefüggésben áll az atomfegyverkezéssel. Arról írnak, hogy a rakéták drasztikusan megnövelik a harctéri nagy hatótávolságú tüzérség tűzerejét, illetve növeli a taktikai atomfegyverek bevetésének hatékonyságát.
A sikeres teszttel egy időben Kim „fontos utasításokat adott a védelmi képességek, illetve az ország nukleáris támadó erőinek további kiépítésére vonatkozóan”. az elemzők szerint az észak-koreai fejlesztésű rövid hatótávolságú rakéták fő célja, hogy elkerüljék a dél-koreai rakétavédelmi rendszereket.
(Reuters)