
Ukrán katonák foglyul ejtettek Ukrajna területén két kínai állampolgárt, akik az orosz hadsereg kötelékében harcoltak – közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök kedden a Telegramon illetve az X-en. Az államfő szerint a kínaiak a Donyec-medencében estek hadifogságba – számol be róla az MTI.
„Megvannak a foglyok iratai, bankkártyái és személyes adatai. Információink vannak arról, hogy ilyen kínai állampolgárok kettőnél sokkal többen vannak az orosz megszálló csapatokban. Jelenleg tisztázzuk az összes tényt.” „A hírszerzés, az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) és a hadseregek illetékes egységei dolgoznak rajta” – írta bejegyzésében Zelenszkij.
Mint hozzátette, elrendelte, hogy a külügyminiszter azonnal kérjen magyarázatot Kínától. „Oroszország és Kína közvetett vagy közvetlen bevonása ebbe a háborúba Európában egyértelmű jelzés arra, hogy Putyin mindent meg fog tenni, csak hogy ne kelljen befejezni a háborút.” „Ő keresni fogja, hogyan folytathatja tovább a harcot. Erre mindenképpen válasz kell az Egyesült Államok, Európa és mindazok részéről, akik a békét akarják” – hangsúlyozta. A kínai foglyok most az SZBU őrizetében vannak – tette hozzá.
Our military has captured two Chinese citizens who were fighting as part of the Russian army. This happened on Ukrainian territory—in the Donetsk region. Identification documents, bank cards, and personal data were found in their possession.
— Volodymyr Zelenskyy / Володимир Зеленський (@ZelenskyyUa) April 8, 2025
We have information suggesting that… pic.twitter.com/ekBr6hCkQL
Az orosz-ukrán háború során Észak-Korea is katonákat és lőszert küldött Oroszország támogatására. Amerikai, dél-koreai és ukrán hírszerzési források szerint 2024 őszén 10-12 ezer katonát küldött az orosz-ukrán frontra. Januárban a dél-koreai hírszerzés arról számolt be, hogy már háromszáz észak-koreai katona is meghalhatott a fronton. Februárban aztán Észak-Korea további csapatokat telepített Oroszországba.