
Visszamondta jövő heti Kínába tervezett látogatását Antony Blinken amerikai külügyminiszter – írja a CNN. A látogatás lefújásának fő oka az, hogy az amerikai külügyminiszter nem akarta, hogy a kémballon témája uralja a tárgyalásokat Kína vezetőivel.
A nagyjából három busznyi méretű légballont először Kanadához és az Aleut-szigetekhez közel észlelték, mielőtt szerdán az Egyesült Államok légterébe lépett volna. Ott a Montana államban található Billings városa fölött tűnt fel, ahol többen azt hitték, hogy UFO-t látnak. Aggodalomra adott okot, hogy az államban több nukleáris rakétasiló is található, de a Pentagon – Joe Biden elnök katonai tanácsadóinak javaslatára – végül nem adott engedélyt az eszköz lelövésére, mert attól tartottak, hogy a földre hulló darabok kárt okozhatnak.
Eközben közleményt adott ki a kínai külügyminisztérium a gyaníthatóan kémtevékenységet végző léggömbről. Elismerték, hogy az övék, de szerintük az eszköz csak egy civil léggömb, amelyet kutatási célokra, főként meteorológiai megfigyelésre használnak, és a nyugati áramlás sodorta el a tervezett útvonalától.
A kínai fél elnézést kért amiatt, hogy a ballon véletlenül, előre nem látható körülmények miatt az USA légterébe lépett, és jelezte: továbbra is kapcsolatban maradnak az amerikaiakkal a váratlan helyzet megfelelő kezelése érdekében. A Pentagon szóvivője, Pat Ryder azonban határozottan cáfolta azt a kínai állítást, hogy polgári célú léggömbről lenne szó. Arra a kérdésre, hogy honnan tudja ezt, azt felelte, tényként kezelhető, hogy ez egy megfigyelő ballon, de ennél többet nem árulhat el.
Az biztos, hogy nem jött jókor a kémléggömb ügye, amely még jobban megterheli az amúgy is eléggé feszült kínai–amerikai viszonyt.
U.S. Secretary of State Antony Blinken has postponed a visit to China that had been expected to start on Friday after a Chinese spy balloon was tracked flying across the country, a U.S. official said https://t.co/L1GwCaMjDh https://t.co/Y9vlib0a6G
— Reuters (@Reuters) February 3, 2023