Kissé javult Ferenc pápa állapota
Ferenc pápa portréjával díszített gyertya a római Agostino Gemelli kórház előtt, ahol Ferenc pápát ápolják 2025. február 25-én. (Fotó: MTI/AP/Alessandra Tarantino)

Ferenc pápa állapota az utóbbi huszonnégy órában további, enyhe javulást mutat. Az éjszaka jól aludt, és a délelőtt első részét pihenéssel töltötte – áll a rövid közleményben, amit a Vatican News című hivatalos lap szemlézett. Az utóbbi napokban megállapított enyhe veseelégtelenség enyhült, a kedd este elvégzett mellkasi CT-vizsgálat a tüdőgyulladás „normális lefolyását” mutatta, majd a vérvizsgálatok megerősítették az észlelt javulást, bár a Szentszéki Sajtóiroda szerint a prognózisa továbbra is „óvatos”. Ferenc pápának továbbra is magas áramlású oxigénre van szüksége, de szerdán sem volt asztmás légzési rohama.

Az enyhe javulás ellenére az orvosok továbbra sem bocsátkoznak jóslásokba a pápa egészségi állapotának alakulását illetően. Ferenc pápát február 14-e óta ápolják a római Gemelli-klinikán. 2013-as megválasztása óta ez a leghosszabb idő, amelyet kórházban töltött.