
Példa nélkül állónak és provokatívnak, valamint az EBESZ soros elnöki tisztségével összeegyeztethetetlennek nevezte az orosz külügyminisztérium szombati közleményében Lengyelország döntését, hogy elutasítja Szergej Lavrov orosz külügyminiszter részvételét a szervezet külügyminiszteri tanácsának december 1-2-án a lengyelországi Lódzban tartandó ülésén – írja az MTI.
A lengyelek arra hivatkoznak, hogy az orosz külügyminiszter rajta van a szankciós listán. „A küldöttségeket a jelenlegi EU-szabályokhoz kell igazítani, nem lehet tagjuk olyan személy, akiket az Európai Unió szankcionált” – áll a lengyel EBESZ-elnökség közleményében.
Lavrov helyett az ülésen Alekszandr Lukasevics, Oroszország EBESZ-képviselője vezeti az orosz küldöttséget december elején. A moszkvai vezetés szerint igazságtalan a döntés, mert „az EBESZ-ben 57 tagállam vesz részt szuverén és független államként, a teljes egyenlőség alapján”. A nyilatkozat szerint „minden józanul gondolkodó politikus osztja az orosz fél álláspontját, miszerint az ilyen cselekedetek nem megengedhetőek, és elvi alapon fogják értékelni Varsó döntését”.