
Jelzőfáklyákkal, füsttel, tojásdobálással, fütyüléssel, bekiabálásokkal és verekedéssel igyekezett megszakítani a szerbiai parlament tavaszi ülésszakának első ülését az ellenzék kedden, ám a házelnök nem rendelt el szünetet, és közölte, hogy a munkát senki nem fogja megakadályozni, adja hírül az MTI.
Miután az ellenzék jelzőfáklyákat gyújtott meg a teremben, az egyik politikus vízzel öntötte le a házelnököt, lökdösődés és verekedés kezdődött, ami néhány percre megzavarta az ülést, de miután némileg elült a füst, folytatódott a munka. „Semmivel nem állíthatnak meg minket, a munka folytatódni fog” – hangsúlyozta Ana Brnabic, a parlament elnöke a füsttől köhögve. Közölte: a munka és a harc fog győzni, az ilyen erőszak nem tudja legyőzni Szerbiát.
Hozzátette, hogy az ellenzék semmilyen módszertől, a tojásdobálástól és a füstbombáktól sem riad vissza, amikor magához akarja ragadni a hatalmat. Közölte, hogy az egyik képviselő rosszul lett, miután a mentők elszállították, kiderült, hogy agyvérzést kapott, és életveszélyes állapotba került. A 64 éves Jasmina Obradović akkor kapott agyvérzést, amikor villanógránát robbant a teremben. „Embertelen, amit művelnek” – húzta alá, majd arra kérte a politikusokat, hogy a képviselőtársuk iránti tiszteletből hagyjanak fel a fütyüléssel és kiabálással, de ez nem történt meg. Az ülésen egyébként a várandóssága nyolcadik hónapjában lévő, kormánypárti Sonja Ilić is megsérült, illetve Jasmina Karanac is, akit fejbe dobtak egy üveggel – írja a 444 a Nova felvétele alapján.
A szerbiai parlament napirendjén 62 pont szerepel, és ezen az ülésen kellene a képviselőknek tudomásul venniük Milos Vucevic miniszterelnök lemondását is, hogy új kormány alakulhasson az országban. Az illetékes miniszterek az ellenzéki politikusok hangos skandálása, fütyülése és éneklése közben ismertették a törvényjavaslatokat, illetve a módosítási javaslatokat, és a kormánykoalíció képviselői is ilyen körülmények között szóltak hozzá a napirendi pontokhoz.
Mint ismert, Szerbiában hónapok óta tömegtüntetéseket tartanak Aleksandar Vučić és a kormány ellen. A demonstrációk azután kezdődtek, hogy tavaly novemberben leszakadt az újvidéki vasútállomás előteteje, 15 ember halálát okozva. A tragédiai felelőseit azóta sem vonták felelősségre. Számos demonstrációt tartottak Belgrádban és Újvidéken is, utóbbi helyszínen a kormánypárt szimpatizánsai baseballütőkkel támadtak tiltakozó egyetemistákra, egy lány súlyosan megsérült. A történtek után lemondott a miniszterelnök és Újvidék polgármestere is.