
Több mint hétszáz ember halt meg a koronavírus okozta betegségben az elmúlt 24 órában Nagy-Britanniában – ez az eddigi legnagyobb napi halálozási szám a brit adatok rendszeres közlésének kezdete óta. Az MTI beszámolója szerint az elhunytak száma így 4313-ra emelkedett.
Szakértői vélemény szerint azonban reménykeltő, hogy az emelkedés elmaradt a járvány jelenlegi szakaszára korábban modellezett napi halálozási számtól. Erről Robert Cuffe, a BBC News brit közszolgálati hírtelevízió statisztikai szolgálatának vezetője beszélt.
A brit egészségügyi minisztérium beszámolója alapján szombatig az előző napi 38 168-ról már 41 903-ra emelkedett azoknak a száma, akiknek szervezetében kimutatták az új koronavírust. Nagy-Britanniában szombatig több mint 183 ezer szűrést végeztek, ez tízezerrel magasabb szám az egy nappal korábbinál. A brit kormány a napi szűrések számát április végéig százezerre akarja emelni.
Boris Johnson brit miniszterelnök előző nap bejelentette, hogy még elkülönítésben kell maradnia, mivel nem épült fel teljesen az új típusú koronavírus okozta betegségből. Róla múlt csütörtökön állapították meg, hogy ő is megfertőződött, miután a koronavírus okozta betegség enyhe tüneteit észlelte magán.