Koronavírus: októbertől Szlovákia is szigorít, újra kihirdethetik a veszélyhelyzetet is

Koronavírus: októbertől Szlovákia is szigorít, újra kihirdethetik a veszélyhelyzetet is

Az új koronavírus járványa miatt védőmaszkot és gumikesztyűt viselő képviselők a parlament alakuló ülésén a pozsonyi ülésteremben 2020. március 20-án (Fotó: MTI/AP/TASR/Michal Svítok)

Támogassa a Magyar Hangot!

Legyen Ön is előfizetőnk, rendelje házhoz a Magyar Hangot! Ha más módon támogatná a lapot ebben a nehéz helyzetben, azt is megteheti (PayPal és bankkártya is)! Köszönjük! ELŐFIZETEK

– Szigorodnak októbertől a járványellenes intézkedések Szlovákiában, a kormány szerdán dönt a veszélyhelyzet ismételt kihirdetéséről – jelentette be Igor Matovic szlovák kormányfő a Központi Válságstáb ülése után a Markíza kereskedelmi televízióban hétfőn.

A szlovák kormányfő több más, a válságstáb által hétfőn elfogadott szigorításról is beszámolt. Ezek egyike, hogy októbertől betiltják csaknem az összes tömegrendezvényt. Ez alól kivételt csak az esküvők, keresztelők, temetések és az önkormányzati ülések kapnak, illetve azok a rendezvények, amelyek szervezői biztosítani tudják, hogy az összes résztvevő negatív eredményű Covid–19-tesztet tud felmutatni.

Ugyancsak októbertől ismét korlátozzák a vendégek és a vásárlók számát az üzletekben és vendéglátóhelyeken, utóbbiakból csak az ülőhellyel rendelkezők tarthatnak nyitva. Ismét szigorodnak a maszkviselésre vonatkozó rendelkezések: ezek októbertől kül- és beltéren egyaránt kötelezőek lesznek, amennyiben nem tartható fenn a legalább kétméteres távolság az egyes személyek között.

A múlt hét folyamán felmerült, hogy Szlovákia utazási szempontból a kockázatos országok listájára teszi Magyarországot és Ausztriát, ezt a felvetést azonban a Központi Válságstáb nem hagyta jóvá, tekintettel arra, hogy az érintett országokban hasonló a járványügyi helyzet, és így egy ilyen intézkedésnek nem lenne értelme.

A Nemzeti Egészségügyi Információs Központ hétfőn közzétett adatai szerint Szlovákiában vasárnap mintegy kétezer teszt elvégzése alapján 265 új fertőzöttet regisztráltak. Az országban három hete többé-kevésbé folyamatosan emelkedik az újonnan regisztrált fertőzötteknek az egyhetes adatok alapján számolt napi átlaga is. Ez vasárnap 360 volt, vagyis duplája az egy héttel korábbi adatnak.

Szlovákiában a kór tavaszi megjelenése óta eddig összesen 9343 személynél mutatták ki a koronavírus jelenlétét, az aktív esetek száma pedig 5086. Eddig hivatalosan 44-en haltak meg a betegség következtében. Az országban eddig már több mint 447 ezer vírustesztet végeztek el. (MTI)