
A magyar kormány egyetlen képviselője, így Orbán Viktor sem kapott hivatalos meghívást Donald Trump leendő amerikai elnök január 20-i beiktatására – közölte a Facebook-oldalán Kovács Zoltán. A nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkár magyarázata szerint a beiktatás hagyományosan a hatalom békés átadását ünneplő esemény, nem pedig külföldi méltóságok összejövetele. Aki részt vesz rajta, az személyes meghívásra vagy az elnöki stáb meghívására teszi, nem pedig hivatalos minőségében, mivel ez nem hivatalos megbeszélések vagy találkozók alkalma, hanem teljesen más célt szolgál.
– Tehát, hogy kristálytisztán fogalmazzunk: Orbán Viktor nem vesz részt az eseményen. Trump elnök csapata – a hagyományokhoz híven – nem hívott meg külföldi állam- vagy kormányfőket – szögezte le, hozzátéve, hogy a miniszterelnök aznap egy budapesti konferencián tart előadást, amelyben Magyarország uniós elnökségét értékeli majd.
Azt ugyanakkor már tudni, hogy Donald Trump stábja több külföldi vezetőt is meghívott a beiktatási ünnepségre. Javier Milei argentin elnök hivatala már tavaly decemberben megerősítette, hogy a politikus kapott meghívót. Giorgia Meloni olasz miniszterelnök egy január 9-ei sajtótájékoztatón erősítette meg, hogy meghívták az eseményre, és tervei szerint ott is lesz a beiktatáson. Jair Bolsonaro volt brazil elnök pedig az X-en jelentette be, hogy meghívták a ceremóniára, ő azt írta, mindent megtesz, hogy visszaszerezze útlevelét, és elutazzon Washingtonba.