
Stratégiaibb, működőképesebb partnerséget képzel el a francia elnök és az új német kancellár a jövőben. Mindezt azok után, hogy a német előd, Olaf Scholz kevésbé találta a közös hangot francia kollégájával.
Emmanuel Macron és Friedrich Merz a kapcsolat erősítésének szándékát a Le Figaróban közölt közös publicisztikában jelentették be. Mint írták, Európa érdekében is szükség van arra, hogy kapcsolatukat új alapokra helyezzék. A hangsúlyt a biztonságra, a versenyképességre és a konvergenciára helyeznék, a kontinens szuverenitásának növelése érdekében. A cikkben hangsúlyosan szólnak Oroszország Ukrajna elleni agresszív háborújáról, mely lerombolta szerintük annak illúzióját, hogy Európában garantált a béke és biztonság.
A publicisztika Merz szerdai párizsi látogatásával egy időben jelent meg. Amint a Bloomberg írja, szimbolikus volt a kancellár döntése is, hogy első külföldi útjaként Franciaországba utazott, igyekezve minél hamarabb revitalizálni a két ország közötti, az elmúlt években nem túl jól működő kapcsolatokat. A széttartás különösen érezhető volt a háborúval kapcsolatos lépésekben, Macron sokszor vált önjáróvá, Vlagyimir Putyin pedig ki is használta az európai egység hiányát. Most, amikor már Donald Trump és az Egyesült Államok sem egyértelmű szövetséges, még inkább szükségessé vált az európai nagyok összetartása.
Persze kérdéses egyelőre, hogy Merz és Macron mit tud majd kihozni a helyzetből. A Bloomberg is szóba hozta, hogy az elmúlt évek nemcsak Scholzot, de a francia vezetőt is meggyengítették, így Európa dinamikus vezetésére sem lehettek közösen képesek a geopolitikai felfordulás idején. Merz is kénytelen lesz szembenézni saját nehézségeivel: példa nélkülinek számított, hogy kedden csak a második körben sikerült őt megszavazni a Bundestagban, az első után sokan már le is írták őt, és nem lesz egyszerű a tekintélyét visszaépíteni ezek után.
A Macronnal folytatott ebéd után Merz útja Lengyelországba vezetett, ahol Donald Tusk kormányfővel többek közt az illegális migráció kezeléséről és Oroszország ukrajnai háborújáról is szót váltanak. A kancellár, illetve a CDU/CSU is azonnali intézkedéseket ígértek annak megfékezésére, hogy az útnak indulók illegálisan Németország területére léphessenek.
Mindezzel a szélsőjobboldali Alternatíva Németországnak (AfD) további erősödését is igyekeznek fékezni. Az AfD a februári országos választáson második helyre futott be, egyes közvélemény-kutatásokban pedig vezet Merz blokkja és a harmadik helyre szoruló SPD előtt. Németország új belügyminisztere, Alexander Dobrindt szerdán tervezi bejelenteni a határellenőrzés további szigorítását is.