Kreml: lejárt az energetikai infrastruktúra támadására vonatkozó moratórium
Egy orosz ballisztikus rakétatámadás által megrongált autóban az ukrajnai Harkivban 2025. április 18-án (Fotó: AFP via Europress/Ukrinform/Viacheslav Madiievskyi)

Lejárt az energetikai infrastruktúra létesítményei elleni csapásokra vonatkozó egy hónapos moratórium, de az orosz elnök nem adott ki utasítást erre vonatkozóan – jelentette ki Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője pénteken újságíróknak. Úgy fogalmazott, hogy „az egy hónap valóban lejárt, jelen pillanatig nem érkezett semmilyen más utasítás a legfőbb főparancsnoktól, Vlagyimir Putyin orosz elnöktől”.

Mint mondta, a moratórium „bizonyos fokú előrelépésnek” nevezhető az ukrajnai rendezés ügyében, annak ellenére, hogy csak az orosz fél tartotta be. A rendezéssel kapcsolatban szerinte már vannak fejlemények, de „még sok nehéz megbeszélés vár ránk”, és a tárgyalások „elég nehezen haladnak, mert a téma nem egyszerű”. Peszkov hangsúlyozta, hogy Oroszország „rendezésre törekszik” az ukrajnai konfliktusban és arra, hogy „biztosítsa a saját érdekeit”. Ugyanakkor ismételten kitért arra, hogy a Kreml nem hall az ukrajnai békére vonatkozó felhívásokat Európából, csak olyanokat, amelyek a kontinens és Ukrajna további militarizálását követelik.

Marco Rubio: Előrelépés nélkül Trump felhagy az ukrajnai béketörekvésekkel
Magyar Hang

Marco Rubio: Előrelépés nélkül Trump felhagy az ukrajnai béketörekvésekkel

A magyarázat szerint ugyanis más fontos ügyek is vannak a világban.

Az orosz és az amerikai elnök március 18-án folytatott telefonbeszélgetésekor Donald Trump javaslatot tett arra, hogy a harcoló felek 30 napig kölcsönösen tartózkodjanak az energetikai infrastruktúra létesítményeit érintő csapásoktól. Putyin támogatta ezt a kezdeményezést. Volodimir Zelenszkij ukrán elnök szintén elfogadta a moratóriumot, ám az orosz védelmi minisztérium szerint egyetlen napig sem tartotta magát hozzá. A Kreml szerint március 21-én éjjel a kurszki régióból visszavonuló ukrán egységek felrobbantották az Európába vezető gázvezeték Szudzsa mérőállomását, március 28-án pedig egy HIMARS rakétákkal végrehajtott csapással meg is semmisítették. Március 24-én éjjel ukrán csapás érte a Kaszpi-tengeri csővezeték Konzorcium (CPC), Kropotkinszkaja olajszivattyú állomását, a kazah kőolajat szállító vezeték részvényesei közé tartozik az amerikai Chevron és ExxonMobil is.

Az ENSZ Biztonsági Tanácsában csütörtökön az ügyben konzultációt folytattak, amelyet Vaszilij Nyebenzja, Oroszország állandó ENSZ-képviselője „a legfurcsábbnak” nevezett a praxisában, mert rajta és az Egyesült Államok képviselőjén kívül senki sem beszélt. A nagykövet szerint ebben a szakaszban irreális lenne tűzszünetről beszélni Ukrajnában. Megjegyezte: a nyugati országok nem fejezték ki készségüket arra, hogy nyomást gyakoroljanak Kijevre a moratórium betartására.

(MTI)