Oroszország és vezetése több éve különféle módokon próbálta befolyásolni más országok politikáját, köztük a lengyelekét is.
Külföld
Az újraválasztott török elnök vasárnap éjfélkor szólalt fel az őt ünneplő mintegy 320 ezres tömeg előtt.
Elkezdtek kijönni az adatok az államfőválasztás második fordulójáról. Hivatalos végeredmény még nincs, Orbán Viktor már gratulált a török államfőnek.
Mennyire oroszbarátok Szlovákiában? És mi lesz az orosz vonallal, ha visszatér a hatalomba Robert Fico, akinek az Orbán Viktorhoz való közeledését jól mutatja, ő is elővette a Szlovákiában eddig ismeretlennek számító „Soros-kártyát”. Kollai István közgazdász-történésszel a Reptér című műsorunkban beszélgettünk.
Szűz Mária közbenjárását kérte a katolikus egyházfő pünkösdkor a háborútól sújtotta népek békéje érdekében, kiemelve az általa mártírnak nevezett Ukrajnát.
A pedagógus szakszervezetek szerint a beígért béremelés kevés, és a kabinet amúgy is csak trükközik.
Ha az ukrán fél kész lenne a tárgyalásokra, és ha a Nyugat leállítja az ukrajnai fegyverszállításokat, „ez az egész már holnapután véget érhet” – fogalmazott a BBC vasárnapi műsorban Andrej Kelin.
„A reményt adom fel utoljára...” – írta Suhajda Tibor.
Már csak két jelölt küzd a török elnökválasztás második fordulójában. Az ellenzéki kihívó igencsak nehéz helyzetben van.
Elia Saikaly kétszer is találkozott a magyar hegymászóval, nagyon aggódott érte.
A magyar nemzetiségű miniszterelnökre lőnek Orbán Viktor receptje alapján.
Oroszország sértett, bosszúszomjas, brutális hatalom lesz a brit királyi légierő vezérkari főnöke szerint.
Rossz hír a nyaralóknak.
Cseppet sem meglepő, hogy orosz részről is számos kritika érte az oroszok Bahmutnál alkalmazott stratégiáját.
A serpák 8750 méter és a 8848 méteres csúcs között többször fel-alá másztak és keresték Szilárd nyomát, mindhiába.