Lavrov tudni véli, kinek áll érdekében kiiktatni a Török Áramlatot
A Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) által közreadott képen Szergej Lavrov, Oroszország külügyminisztere érkezik a Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszterrel folytatott megbeszélésre az ENSZ Közgyûlése 79. ülésszakának idején New Yorkban 2024. szeptember 25-én. (MTI/KKM)

Az Egyesült Államok működésképtelenné akarja tenni a Török Áramlat gázvezetéket – jelentette ki Szergej Lavrov orosz külügyminiszter keddi moszkvai évértékelő sajtótájékoztatóján.

Nagyon erős az a meggyőződésem, hogy az Egyesült Államoknak semmilyen területen sincs szüksége versenytársra, „kezdve az energiaszektorral, amelyben habozás nélkül engedélyt ad az Európai Unió energetikai jólétének alapjait leromboló terrorcselekmények végrehajtására, és amelyben arra ösztökélik ukrán ügyfeleiket, hogy az Északi Áramlat után még a Török Áramlatot is tegyék működésképtelenné” – állította a tárcavezető az MTI szerint. Az orosz védelmi minisztérium kedden közölte, hogy január 11-én kilenc ukrán drón próbálta megtámadni a Gaj-Kodzor községben lévő, a Török Áramlatot ellátó Russzkaja kompresszorállomást. A tárca szerint az összes drónt lelőtték, az egyiknek a roncsai kisebb kárt okoztak a gázmérőállomás épületében és berendezéseiben. Személyi sérülés nem történt. 

Lavrov a sajtótájékoztatón bírálta a távozó demokrata amerikai kormányzatot, amelynek tagjai, mint mondta, nem tudják „végigülni a választások és a beiktatás közötti három hónapot” anélkül, hogy munkája elkezdése előtt „ne ártsanak” a hivatalba lépő vezetésnek. Emlékeztetett arra, hogy Barack Obama volt elnök is így tett, amikor három héttel Donald Trump előző hatalomátvétele előtt „kirúgott 120 orosz diplomáciai alkalmazottat” az Egyesült Államokból.