Légi csapások érték Lemberget, heten meghaltak
Rakétatámadásban felrobbant autó Lembergben 2022. április 18-án (Fotó: Twitter/Andrij Szadovij)

Hatan meghaltak és nyolcan megsebesültek Lembergben (Lvivben), miután hétfő reggel rakéták csapódtak katonai létesítményekbe és egy autógumi szervízpontba a nyugat-ukrajnai városban – erősítette meg Makszim Kozickij regionális kormányzó. A halottak között volt egy gyerek is – mondta.

Andrij Szadovij polgármester később azt közölte, hogy a hat elhunyt mellett 11 sérült van, de a gyermek nem halott, hanem sebesült. Azt is közölte, hogy mintegy 40 autó sérült vagy semmisült meg. A polgármester szerint a lökéshullám betörte egy közeli szálloda ablakait, ahol más területekről evakuált ukránok laknak. Azzal vádolta Oroszországot, hogy szándékosan a polgári lakosságot célozza. „Ez népirtás, ez az ukránok szándékos megsemmisítése" – mondta az 1+1 ukrán tévécsatornának. 

Magyar idő szerint délben azt közölték hivatalosan az ukránok, hogy hétre nőtt a halálos áldozatok száma.

„Öt erőteljes rakétacsapás az ősi európai város, Lemberg polgári infrastruktúrájára. Az oroszok továbbra is barbár módon támadják az ukrán városokat a levegőből, és cinikusan kijelentik az egész világnak, hogy »joguk van« megölni az ukránokat” – írta Mihajlo Podoljak elnöki tanácsadó.

Az ukrán hatóságok Dnyipropetrovszk déli régiójában is több robbanásról számoltak be hétfőn, és azt mondták, hogy a rakéták egy része vasútállomást és más vasúti létesítményekhez közeli területeket talált el. A Nyugati Légi Parancsnokság szerint négy rakétacsapás érte Lemberget, a létesítmények súlyosan megrongálódtak, a találatok következtében keletkezett tüzeket pedig még mindig oltják – közölte a BBC a híroldalán, hozzátéve, hogy nem tudta önállóan ellenőrizni ezeket az állításokat. 

Ami ma történt, nagyon nyugtalanító és riasztó, mert ez egy nagyon erős rakétacsapás a polgári infrastruktúra ellen - mondta Jurij Sak, az ukrán védelmi miniszter egyik, Nyugat-Ukrajnában tartózkodó tanácsadója a BBC-nek. „A ma történtek még egyszer azt bizonyítják, hogy miközben az orosz erők jelentős felépítése folytatódik Kelet-Ukrajnában, az ország egésze továbbra is veszélyben van” – fogalmazott, hozzátéve, hogy az országot most fel kell fegyverezni.

A BBC lembergi tudósítói azt jelentették, hogy délelőtt is megszólaltak a városban a légvédelmi szirénák.

Az orosz állami média arról számolt be, hogy hadserege az éjszaka folyamán összesen 315 célpontot támadott Ukrajnában, és hétfőn több várost is bombáztak. Az orosz védelmi minisztérium azt közölte, hogy éjjel négy fegyver- és haditechnikai raktárt semmisített meg Ukrajnában Iskander rakétákkal. „16 ukrán katonai létesítményt semmisítettek meg az éjszaka folyamán" - mondta Igor Konasenkov, az orosz védelmi minisztérium szóvivője. Hozzátette, hogy az orosz légvédelmi rendszerek két ukrán vadászgépet lőttek le. A BBC ez esetben is hangsúlyozta, gogy nem tudta ellenőrizni az állítások valóságtartalmát.

A légicsapások fokozódása összefüggésbe hozható azzal, hogy a szállítmányok ne juthassanak el a Donbaszba, ahol az oroszok a legnagyobb hadműveletüket tervezik. Célba veszik a vasúti csomópontokat, a katonai felszereléseket, ahol lehet, az üzemanyag-készleteket, a területi önkéntesek feltételezett kiképzőtáborának helyszínét – mondta Justin Crump katonai elemző és a Sibylline hírszerzési tanácsadó cég vezérigazgatójaa BBC-nek. Úgy látja, az oroszok ezekben a támadásokban most felgyorsítják a tempót.

Biztonsági okokból vasárnap nem nyitnak humanitárius folyosókat – jelentette be Irina Verescsuk ukrán miniszterelnök-helyettes a Telegramon.

A nyugat-ukrajnai Lemberget eddig megkímélték a támadások, csak egy rakétabecsapódást jelentettek a település mellől korábban. Lemberg a menekültek útvonalának fontos állomása.