Magyar Péter: Dömötör Csaba azt „makogta az orra alá”, hogy „azt kaptad, amit megérdemeltél”
Magyar Péter a Tisza Párt kongresszusán (Fotó: Magyar Hang/Beliczay László)

Példátlan események történtek az EP-ben” – jelentette ki Magyar Péter strasbourgi sajtótájékoztatóján. A Tisza Párt elnöke, európai parlamenti képviselő arról az esetről beszélt, amikor a neve egy olyan dokumentumra került rá előterjesztőként, amelyet egyébként nem támogatott. Az EP elnöke már beismerte, tévedés történt.

Az ügyből politikai botrány lett, mivel a Fidesz azonnal sajtótájékoztatót tartott és háborúpártisággal vádolta meg Magyart. A dokumentum ugyanis egy olyan előterjesztés volt, amely az európai védelmi kapacitások növeléséről, de Ukrajna fegyveres támogatásáról is szólt. Magyar Péter neve valóban ott volt az előterjesztők között, de a képviselő állítja, tudta nélkül került oda, valamikor kedden dél és délután 5 óra között.

– A Fidesz propagandagépezete folyamatosan hazudik. Senki nem emlékszik olyanra, hogy egy EP-képviselő aláírása bármilyen javaslatra az ő tudta, kérése, beleegyezése nélkül felkerült volna – jelentette ki Magyar Péter. Tegnap Roberta Metsola, az Európai Parlament elnöke kijelentette, tévedés történt. Az eset miatt Magyar Péter pártcsaládja, az Európai Néppárt kérésére belső vizsgálat indult. A néppárti frakció ugyanis az a testület, amely a saját képviselőinek a támogatói szándékát jelzi, s ez felkerül az előterjesztések fejlécére. Azonban a Néppárttól Magyarra vonatkozóan ilyen igény nem merül fel, ilyet nem is továbbítottak. A Tisza Párt elnöke azt is árulkodó jelnek tekintette, hogy amint Dömötör Csaba képviselő posztolt erről, és a kormánypárti sajtó azonnal elkezdte terjeszteni a hírt. „Dömötör Csaba és a fideszesek arra számítottak, hogy nem leszek itt a szavazáson” – mondta Magyar, aki arról is beszámolt, hogy az ülésteremből kifelé jövet szóváltásba keveredett Dömötörrel. – Jeleztem neki, hogy ennél szánalmasabb, aljasabb húzásra nem volt példa és ki fog derülni, hogy ő vagy más fideszes áll a csalás mögött, vagy csak felbujtottak egy tisztviselőt arra, hogy tegyék rá a nevemet a dokumentumra – fogalmazott Magyar, aki szerint erre a fideszes képviselő azt „makogta az orra alá”, hogy „azt kaptad, amit megérdemeltél”.

Magyar Péter: A fideszesek már aláírásokat is hamisítanak az EP-ben?
Magyar Hang

Magyar Péter: A fideszesek már aláírásokat is hamisítanak az EP-ben?

Hogyan történhetett meg, hogy a neve rákerült arra a papírra, amit soha nem írt alá – tette fel a kérdést.

Ugyanakkor Dömötör Csaba a közösségi oldalán így számolt be az előbbi esetről: „Pár perccel később az ülésteremből kifelé menet a szokásos tónusában nekünk rontott (ti. Magyar - a szerk), de már egy teljesen másféle tagadásba oltott fenyegetéssel: azzal, hogy ki fogja deríteni, hogy melyik fideszes képviselő (!) hamisította rá az aláírását az előterjesztésre. Ha nem hallom a helyszínen, el sem hiszem. Épp csak azt nem kérdezte, hogy miért hallgattuk le a feleségünket, és miért lopkodunk telefonokat az Ötkertben”.

Az Európai Néppárt szerdai frakcióülésén is téma volt az ügy. Tarr Zoltán delegációvezető szerint a néppárti képviselők egészen elképesztőnek nevezték, „ahogy a magyar propagandamédia ezt kezelte” és az is felháborította őket, hogy mindez „ilyen jól megkonstruáltan történik”. Magyar Péter hozzátette, hogy nem elégednek meg a bürokratikus vizsgálattal, kéri az Európai Parlament elnökét, fejezze ki a bocsánatkérését azért, hogy ez megtörténhetett. Azt is szeretné a Tisza Párt, ha felelősségre vonnák és szankcionálnál azokat a fideszes képviselőket, akik továbbra is terjesztik az álhírt, megsértve ezzel az Európai Parlamentet.

Magyar Péter: Az EP-képviselők többsége a Fideszt sejti a csalás hátterében
HM

Magyar Péter: Az EP-képviselők többsége a Fideszt sejti a csalás hátterében

A Tisza elnöke szerint olyan dokumentumra került a neve, amit ő sosem írt alá. Ha kell, a francia rendőrséget is bevonják annak kiderítésére, hogy ez hogyan történhetett.

Az ominózus állásfoglalást egyébként később a Tisza Párt képviselői nem szavazták meg, pontosabban nem szavaztak róla (ahogy egyébként a fideszesek sem), de ennek ellenére az EP nagy többséggel elfogadta. Magyar Péter elmondta, hogy önmagában nem vitatják, hogy az európai védelmi képességeket meg kell erősíteni, mint ahogy támogatják a béketárgyalások megkezdését is. Azonban néhány módosító indítvány révén bekerült a szövegbe 5-6 pont, amivel felhatalmazás híján nem tudtak azonosulni. Ilyen például az a kötelezettség, hogy a tagállamok a GDP legalább 0,25 százalékát fordítsák Ukrajnának fegyverszállításra. „Ilyet józan politikus a saját társadalmának felhatalmazása nélkül nem vállalhat” – mondta Magyar és ide sorolta azt is, hogy az EP felszólította a tagállamokat, hogy a GDP 3 százalékát fordítják katonai kiadásokra (jelenleg a közös NATO-cél a 2 százalék elérése). A Tisza Párt elnöke kijelentette, hogy a Fidesz arról akarta elterelni a figyelmet, hogy a Tisza Párt 9 százalékkal vezet előttük a Medián mérése szerint.