
Május 7-én délután fél ötkor veszi kezdetét hivatalosan a pápaválasztás, akkor zárják majd rá a bíborosokra a Sixtus-kápolna ajtaját – számolt be róla az MTI a vatikáni szóvivő keddi sajtótájékoztatójára hivatkozva. A bíborosi testület a napot a Szent Péter-bazilikában fogja kezdeni, délelőtt tíztől a „pro eligendo pontifici” elnevezésű, a megválasztandó egyházfőért mondott misén vesznek részt. A szertartást a Bíborosi Kollégium dékánja, Giovanni Battista Re mutatja be. A pápaválasztáson ő viszont nem vesz részt, miután már elmúlt nyolcvan éves. A nyolcvannál fiatalabb bíborosok a III. Pál pápáról elnevezett Paolina-kápolnában gyűlnek össze, innen vonulnak át közösen a Sixtus-kápolnába. Minden állomáson hagyományos liturgikus énekek szólalnak majd meg.
A Sixtus-kápolnába érve a bíborosok első feladata az eskütétel lesz az előre megszabott latin formula alapján. A pápaválasztás hivatalos nyelve az olasz lesz. Két nappal korábban egyébként a konklávé kisegítő személyzete is titoktartási esküt tesz majd. Ide tartoznak a ceremóniamesterek, gyóntatópapok, orvosok, más egészségügyi dolgozók, a takarítók, a sofőrök, a konyhai alkalmazottak és a virágdekorációk készítői.
Matteo Bruni szentszéki szóvivő kijelentette, a jelenlegi 135 pápaválasztó bíborosból ketten betegség miatt nem tudnak részt venni a konklávén, ezért a szükséges kétharmados többséghez nyolcvannyolc szavazat kell majd.