Már tizenegy magyarról tud a külügy, akik földrengés sújtotta térségben vannak
Összedőlt lakóház romjai előtt gyalogolnak emberek a dél-törökországi Hatay tartományban lévő Iskenderunban 2023. február 7-én (Fotó: MTI/EPA/Erdem Sahin)

Korábban hét, most már viszont tizenegy magyarról tud a külügyminisztérium, akik a török-szír földrengés sújtotta térségben tartózkodnak. Mindegyikük jól van – derült ki Menczer Tamás külügyi államtitkár keddi Facebook-posztjából.

Hétfőn brutális erejű, 7,8-as földrengés rázta meg Törökországot és Szíriát is, eddig legalább ötezer halottról tudni, de folyamatosan nő az áldozatok száma. Több országból, így hazánkból is küldtek mentőcsapatokat az országok megsegítésére. Arról, hogy a magyar Hunor csapat pontosan hol és hogyan segít, itt írtunk.

Már hozzá is látott az áldozatok mentéséhez a magyar Hunor csapat Törökországban
Makrai Sonja

Már hozzá is látott az áldozatok mentéséhez a magyar Hunor csapat Törökországban

– A 377 ezres Antakya városában kutatnak túlélők után – mondta el Mukics Dániel, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője lapunknak.