
Már majdnem hatszázezer ember írta alá azt a petíciót, amelyben a belgrádi tüntetésen történt állítólagos hangágyúzás kivizsgálását követelik.
Először, ahogy arról beszámoltunk, vasárnap merült fel, hogy hangágyút vethetett be a rendőrség a tüntetők ellen. Egy szerb ügyvéd akkor jelezte, büntetőfeljelentést tesz emiatt, egyetemisták egy csoportja is arra kérte az illetékeseket, hogy állapítsák meg, ki a felelős a hangágyúk bevetéséért és több tiltakozó is arról számolt be, hogy miközben 15 perces néma csenddel emlékeztek meg az újvidéki tragédia áldozatairól, hatalmas durranást hallottak, volt, aki azt hitte, hogy a tömegbe lőnek.
A tömeg épp tizenöt perces néma csenddel emlékezett meg a leomlott állomás áldozatairól, amikor egy rémisztő, egyre erősödő, sípoló hang szólalt meg. A helyi sajtóban megjelent beszámolók szerint a helyszínen lévő tüntetők hangos robajról, majd süvítő hangról számoltak be, mintha repülőgép vagy rakéta húzott volna el felettük, illetve mintha autó száguldott volna végig nagy sebességgel az utcán.
Aleksandar Vučić szerb elnök szombaton késő este, a tüntetés után azt mondta, hogy csak az ellenzék találta ki a hangágyúzást. Ivica Dačić szerb belügyminiszter hétfőn közölte, hogy a rendőrség nem használt semmilyen illegális módszert a belgrádi tüntetésen. Másnap a parlamenti bizottság ülésén állította, hogy nincs is ilyen eszköz a belügyminisztérium birtokában, majd szerdán elismerte, hogy a minisztériumnak vannak hangágyúi, de állítása szerint ezek becsomagolva állnak egy raktárban, és nem vetették be őket a hétvégi, belgrádi tüntetéseken.
A tüntetésen készült fényképek egyikén azonban egy rendőrségi jármű is látszik, aminek motorházára egy hangágyúra megszólalásig hasonlító eszköz van erősítve.