Maradonát nem lehet elhamvasztani, mert még sok DNS kell tőle az apasági perekhez
Diego Maradona egykori argentin labdarúgócsillag a Gianni's Game elnevezésű, korábbi focicsillagokat felvonultató mérkőzésen a svájci Brigben 2017. július 7-én. (Fotó: MTI/EPA/Jean-Christophe Bott)

Diego Maradona hetekkel ezelőtt halt meg, a testét azonban egy argentin bíróság ítélete értelmében még nem lehet elhamvasztani, írja a 444. Az indoklás szerint azért kell várni ezzel, mert olyan sok apasági eljárás van az elhunyt focista ellen folyamatban, hogy valószínűleg még több mintát is venni kell a testből.

Maradona öt gyermeke fogantatását ismerte el, de rajtuk kívül még hatan állítják, hogy az isteni vér csörgedezik az ereikben. Márpedig most, hogy Maradona meghalt, az öröklés miatt különösen értékessé vált a Diegótól származó esetleges örökölt DNS. Bár Maradona ügyvédei azt állítják, hogy hozzáférhetők a focista DNS-mintái, a bíróság ennek ellenére sem engedélyezte a hamvasztást.

A döntés az egyik állítólagos gyermek, Magalí Gil kérvénye miatt született, aki elvileg két éve tudta meg, hogy ő is Maradona-leszármazott.