
Kanada soha nem lesz az Egyesült Államok 51. tagállama, s Donald Trump „területi elképzelései” soha nem fognak megvalósulni más országok és területek, így Panama vagy Grönland esetében sem – ezt a Liberális pártot választási győzelemre vezető Mark Carney kanadai miniszterelnök nyilatkozta a BBC-nek.
Donald Trump az utóbbi hetekben többször is kijelentette, hogy Kanadának az Egyesült Államok 51. tagállamává kellene válnia. Az amerikai elnök – aki jelentős vámokat is kivetett az amerikai piacra exportált kanadai termékekre – egyik nyilatkozatában úgy fogalmazott, hogy a két ország határa mesterséges választóvonal, amelyet ideje felszámolni, több ízben pedig Justin Trudeau volt kanadai kormányfőt, Carney hivatali elődjét „Trudeau kormányzónak” nevezte, utalva az egyes amerikai tagállamok élén álló tisztviselők kormányzói rangjára.
Mark Carney hozzátette: csak akkor látogat Washingtonba, ha lehetőség nyílik komoly tárgyalásokra, amelyeknek napirendjén Kanada szuverenitásának tiszteletben tartása is szerepel.
A kanadai miniszterelnök – aki 2013 és 2020 között a brit jegybank, a Bank of England kormányzója volt – a Kanadával szemben érvénybe léptetett amerikai vámokról szólva kijelentette: Kanada 40 amerikai állam legnagyobb kereskedelmi partnere és létfontosságú energiaellátója. Mint mondta, ezeknek az amerikai államoknak a mezőgazdasági termelői Kanadából szerzik be műtrágyaigényük több mint 70 százalékát. Kijelentette: a hét vezető gazdasági hatalom csoportjának (G7) júniusi kanadai csúcstalálkozója rendkívül fontos lesz a globális vámháború további irányának meghatározása szempontjából, egyben annak próbája is lesz, hogy a G7 – amelynek tagja az Egyesült Államok is – „még mindig a leginkább hasonlóan gondolkodó országokból áll-e”.