Két elnöke is van Belarusznak. Az egyik Minszkben, a másik Vilniusban. Az egyik csalással nyerte meg a választásokat, míg a másik nem nyerte meg. A világ keleti fele Aljakszandr Lukasenkát tekinti elnöknek, míg a másik felén a lemondását követelik, és Szvjatlana Cihanouszkaját fogadják államfőnek kijáró tisztelettel. Meddig tarthat ki ilyen helyzetben Lukasenka?
Páncélozott harci járművek, katonákkal teli teherautók jelentek meg nemrég a minszki elnöki palota környékén. Az oda vezető utakat reggeltől lezárták, így a belarusz fővárosban már sejtették, hogy a határidő közeledő lejárta előtt csak megkezdi újabb elnöki ciklusát Aljakszandr Lukasenka. Jól mutatja a jelenlegi helyzetet, hogy a beiktatás titokban, leginkább egyenruhások körében zajlott. Előzetesen erről egy szót sem szóltak, és még az állami televízió sem közvetítette a ceremóniát. Annak ellenére, hogy ezt még a törvény is előírja. S miközben az utcán már gyülekeztek a beiktatás ellen tüntetők, az interneten pedig megjelentek a „magát megkoronázó patkánykirályról” szóló mémek, az elnök a beiktatás új elemeként átöltözött, és már egyenruhában fogadta a különböző haderőnemek képviselőinek eskütételét. Ez a gesztus is jól mutatja, hogy a hatalma immár alapvetően nem a népre, hanem az erőszakszervezetekre támaszkodik.
Az augusztus 9-e utáni napokban elillant az érinthetetlenség Lukasenkát korábban körülvevő aurája. Az autoriter, de korábban kétségkívül legitim rendszer egyre látványosabban fordul át a diktatúrába. Eközben a hol Varsóban, hol pedig Vilniusban felbukkanó Szvjatlana Cihanouszkaja már csak polgártársként emlegeti Lukasenkát, az utca pedig a tiltakozások ötvenedik napján „beiktatta elnöknek”. Csakhogy Vilniusból nehéz azt mondani, hogy ő Belarusz elnöke, még ha a tiltakozók a Nexta útmutatása alapján annak is tekintik. Annak ellenére, hogy Cihanouszkaja még az ellenzéki Golosz az 5700-ból mintegy 1300 körzetet felölelő alternatív szavazatszámlálása alapján is csak Minszkben nyert, összességében azonban csak 38 százalékot szerzett, miközben Lukasenka 50,8 százalékot. De abban sem lehetünk biztosak, hogy a nagyvárosokon kívül a kisebb településeken is őt ismernék el vagy akarnák a belaruszok elnöknek.
Ott tartunk tehát, hogy egy illegitim választás után van két illegitim elnöke Belarusznak. Míg az egyik mögött egyre növekvő számban ott állnak a belaruszok és a Nyugat, addig a másik mögött egyre kisebb támogatással, de még mindig ott van a belarusz társadalom egy része, valamint szilárdan az erőszakszervezetek, és őt ismeri el a Kelet is. Míg az egyik oldal azonnal új választásokat akar, addig a másik egy két-három éves alkotmányozó folyamat során alakítaná át a politikai rendszert, és csak ezután szavaztatna. Azt is csak akkor, ha nagyon muszáj.
Nem sietné el a választások megismétlését a világ nagy része sem. Abban Lengyelországon és Litvánián kívül egyetért a világ nyugati és keleti fele, hogy a stabilitást kell szem előtt tartani. Mintha mindkét oldalon tanultak volna valamit az ukrán példából: az egyik nem akarja mindenáron megbuktatni Lukasenkát, míg a másik nem ragaszkodik hozzá mindenáron. Ez a helyzet, ha a korábbinál jóval kisebbet is, de hagy némi mozgásteret Lukasenkának, így aztán nagyobb esélye van egy elhúzódó átmenetnek, amely során Lukasenka irányítja Belaruszt mindaddig, amíg ebben Moszkva segíti.
De hogyan irányíthatja az országot valaki, akinek a beiktatása konspiratív körülmények között zajlik, s akinek elnöki tisztét Berlintől Párizson át a Baltikumig országok sora nem ismeri el? Nos, ahogy például Nicolás Maduro Venezuelát. Az apparátusra és a rendőrségre, valamint a katonákra támaszkodva. Ezek a rezsimek nem örök életűek, ám példák során látjuk, hogy a bukásukig évek telhetnek el. Lukasenkát ugyan több ország sem ismeri el, de ebből még nem következik automatikusan a bukása. Az említett Maduro már két éve választatta újra magát, ám a nyugati és a latin-amerikai országok többsége ezt nem ismeri el legitimnek. Az ellenzék vezére, Juan Guaidó azóta kihirdette magát elnöknek, és ezt mintegy ötven ország el is ismerte. Guaidót elnöki pompával fogadják sok helyen, ám Caracasban Maduro az úr. Annak ellenére, hogy az ország pusztul, a venezuelaiak tizede pedig elvándorol.
Ehhez képest Belarusz jó állapotban van, Lukasenka pedig nemrég volt Vlagyimir Putyinnál, a kínai elnököt pedig Minszkbe várják.
Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Hang 2020/40. számában jelent meg október 2-án.
Hetilapunkat megvásárolhatja az újságárusoknál, valamint elektronikus formában! És hogy mit talál még a 2020/40. számban? Itt megnézheti!
