
– Békésebb, gazdagabb és biztonságosabb ma a világ, mint egy éve volt – mondta saját magát dicsérve az egy éve hivatalba lépett Donald Trump Davosban, ahol nem sokkal dél előtt tartották az általa szorgalmazott Béketanács nevű kezdeményezés alakuló ülését. Szerint „jó dolgok történnek” a világban, az Európa és Amerika-ellenes fenyegetések csökkentek, pedig szavai szerint „egy éve a világ még lángokban állt”.
Beszédében hosszan sorolta a különböző konfliktusokat, mint mondta, „nyolc konfliktust tudtunk lezárni, és továbbiak fogják ezt követni”. Szóba hozta egyebek közt a gázai konfliktust, Iránt, a különböző afrikai konfliktuszónákat, a venezuelai diktátor elfogását, vagy például azt, hogy két atomhatalom, India és Pakisztán között sikerült közvetíteni. Megjegyezte, hogy ez utóbbival 10 vagy 20 millió embert sikerült megmenteni, mármint azt feltételezte, ha atomtámadáshoz vezetett volna az összetűzés. Arról is beszélt, ha ő lett volna az elnök, akkor „soha nem tört volna ki az orosz-ukrán háború”, majd megjegyezte, hogy Putyin orosz elnök Ukrajnát akarta elfoglalni, de szerinte ez „nem fog neki összejönni”. Szerinte virágzik Amerika, és a világ is, továbbá azt emelte ki, hogy ez a Béketanács és az ENSZ is jelentős lehetőség arra, hogy „békét hozzunk a világ számára”.
„Ebből a csoportból mindenkit nagyon kedvelek, itt nagyszerű vezetők jöttek össze” – fogalmazott a részt vevő országokra utalva. Az amerikai kormányzat több tucat országot hívott meg a Béketanácsba, és már az aláírást megelőzően mintegy 25 ország be is jelentette részvételét, köztük Magyarország, Izrael, Bahrein, Örményország és Azerbajdzsán. Szerdán nyolc arab és muzulmán állam közölte csatlakozását, de dél-amerikai országok is jelen vannak.
– Magyarország olyan feltételekkel csatlakozik a Béketanács nevű kezdeményezéshez, amik eddig ismertek. Egyelőre semmilyen belépési pénzről nem volt szó – erről Gulyás Gergely miniszter beszélt a kormányinfón arra a kérdésre, mennyi igaz abból, hogy Donald Trump egymilliárd dollárt kér a csatlakozáshoz. Még a délelőtti tájékoztatón azt mondta, hogy Orbán Viktor találkozik Trumppal a világgazdasági fórum helyszínén, és aláírják a Béketanács alapító okiratát. A magyar részvételre a kormány adott felhatalmazást, és erről már meg is jelent a kormányhatározat. „Ez semmilyen fizetési kötelezettséget nem jelent” – tette hozzá. A miniszter szerint a világot két részre lehet osztani: akik be akarják fejezni a háborút, és akik nem. Magyarország szerinte „nagy kisebbségben van az EU-ban” azok között, akik békét akarnak, de a világon más a helyzet, ott már többen vannak a békepártiak. Gulyás azt mondta, hogy Magyarországnak azon országok között van a helye, amelyek békét akarnak.
Arról, hogy pontosan milyen szerepet vállal a magyar miniszterelnök Trump Béketanácsában, azzal válaszolt, hogy a testület még csak most alakul, így ezt nem lehet tudni, de azt mondhatja, hogy „Orbán Viktornak nincsenek nemzetközi ambíciói”. Gulyás arról, hogy Trump rátenné a kezét Grönlandra, azt mondta: Magyarországnak az volt az álláspontja, ami történt, vagyis hogy NATO-tagállamok közötti vitáról van szó, és ha a hírek igazak, akkor megállapodás is létrejött az USA és a NATO főtitkára között.










