Meghalt Tina Turner
Tina Turner amerikai énekesnő a Tina címû musical hamburgi premierjén 2019. március 3-án. A zenés mûsor a 79 éves Turner életét mutatja be az északnémet nagyvárosban és később a New York-i Broadwayn színpadra állítva. A tizenkétszeres Grammy-díjas könnyûzenei előadó fél évszázadon átívelő karrierje alatt több mint 200 millió albumot adott el világszerte (Fotó: MTI/EPA/David Hecker) - Fotó: David Hecker

83 éves korában elhunyt Tina Turner – írta meg a Sky News az énekesnő szóvivőjének közleményére hivatkozva. Ebben úgy fogalmaztak, a „Rock'n Roll Királynőjeként” emlegetett világsztár szerdán svájci otthonában halt meg hosszú betegséget követően. – Vele a világ egy zenei legendát és egy példaképet veszít el – tették hozzá. Az énekesnőt szűk körben tervezik eltemetni, a szóvivő pedig mindenkitől azt kéri, tartsák tiszteletben a család magánéletét ezekben a nehéz időkben.

A rocklegenda 1939. november 26-án született Anna Mae Bullock néven. A Tennessee állambeli Brownsville-ben jött világra, a közelben is nevelkedett, fiatal korában pedig már a templomi kórusban énekelt. Viharos körülmények jellemezték családja életét, későbbi önéletrajzában pedig az énekesnő azt állította, szülei nem szerették, és soha nem is akarták őt. Mélyről kellett felküzdenie magát, egyik első munkájaként háztartási alkalmazottként, majd érettségi után ápolónőként dolgozott. 

Gyakran megfordult St. Louis éjszakai klubjaiban, így ismerkedett meg későbbi férjével, a Kings of Rhythm-mel zenélő Ike Turnerrel. A férfi egyik dala, a Boxtop volt az, amelyen Tina Turner elsőként feltűnt, akkor még Little Ann név alatt. Tina Turnerként aztán 1960-ban ismerte meg a nagyközönség, első kislemeze az A Fool in Love volt. A Billboard százas listáján rögtön magasan nyitott, Kurt Loder újságíró pedig úgy jellemezte a számot: a legfeketébb dal, amely feltornázta magát a fehér toplistákra Ray Charles What'd I Say című slágere óta. Létrejött az Ike & Tina Turner Revue, a hatvanas években pedig több viszonylag sikeres R&B-dal is kötődött hozzájuk.

A nagy siker aztán a hatvanas évek második felében következett, ekkor jelent meg a River Deep – Mountain High című dal, amelyet máig Tina Turner egyik legjobbjaként tartanak számon. A hetvenes éveket már a Creedence Clearwater Revival dalának, a Proud Mary-nek a feldolgozásával robbantották be. Az 1974-ben kijött, The Gospel According to Ike & Tina című albumukat Grammyre jelölték, majd az énekesnő ugyanebben az évben kihozta Tina Turns the Country On! című első szólólemezét. A házaspár útjai nem sokra rá különváltak mind a zenei-, mind a magánéletben. A válást 1978-ban mondták ki, de ezután gyorsan kihozott még a kiadójuk két utolsó közös albumot. 

A nyolcvanas években Tina Turner már az egyik legismertebb világsztár volt, karrierje csúcsa is ekkorra tehető. Olyan hatalmas sikert arató dalai jöttek ki ekkoriban, mint a What's Love Got to Do with It, a We Don't Need Another Hero (Thunderdome), a Typical Male vagy a The Best. (Bonnie Tyler dalának Turner-féle változatát leginkább Simply The Best címmel szokták emlegetni.) Az énekesnő a kilencvenes években még kifejezetten produktívnak bizonyult, ekkor énekelte fel az egyik James Bond-film, az Aranyszem címadó dalát is. A GoldenEye című dalt Bono és Edge közösen szerezték, a leginkább pedig Magyarországon, Franciaországban, Ausztriában, Finnországban, Olaszországban és Svájcban vált népszerűvé. Az énekesnő a kétezresektől vett aztán vissza a tempóból, már ami az új felvételeket illeti. Önálló stúdióalbuma nem is jelent már meg az 1999-es Twenty Four Seven után. Válogatáslemezeket, koncertfelvételeket azért kihozott még, illetve néhány új dala is akadt: az Open Arms és a Complicated Disaster a kétezres évek közepén, az I'm Ready és az It Would Be a Crime pedig 2008-ban. Az énekesnő három éve készített még a What's Love Got to Do with It-ből egy közös feldolgozást a norvég DJ-vel, Kygóval.

Az amerikai születésű énekesnőt több évtizednyi karrierje során számtalan díjjal tüntették ki, összesen tizenkét Grammy-díjat nyert, és több mint 200 millió albumot adott el világszerte. Nyolc Grammy-t ráadásul zsinórban egymást követően vehetett át, továbbá saját csillaga van a Hollywoodi Hírességek Sétányán és a St. Louis-i Hírességek Sétányán is. Én, Tina című önéletrajzából 1993-ban készítettek filmet Tina (What's Love Got to Do with It) címmel, Angela Bassett színésznőt pedig Oscarra jelölték Tina Turner megformálásáért. Ike Turnerrel való tizenhat évnyi házasságát követően másodjára Erwin Bach zenei szakemberhez ment hozzá. Az 1986-os megismerkedésüket végül csak 2013-ban követte esküvő. Turnernek két fia született, Raymond Craig 1958-ban, Ronald „Ronnie” Renelle Turner pedig 1960-ban. Előbbi apja Raymond Hill, utóbbié Ike Turner. Az énekesnő örökbe fogadta Ike Turner másik két gyerekét, sajátjaként nevelve fel őket. Tina Turner az életrajzában családon belüli erőszakról is beszámolt, Ike Turner 2007-es halálakor pedig szóvivőjén keresztül azt üzente: harmincöt éve nem beszéltek egymással.