
Megölték az ukrán határ közelében az orosz haditengerészet főparancsnok-helyettesét, Mihail Gudkovot – számolt be róla többek közt a BBC. Ukrajna nem ismeri el, hogy köze lenne a történtekhez.
Mihail Gudkov vezérőrnagyot az orosz elnök, Vlagyimir Putyin márciusban nevezte ki a posztra. Halála Moszkva egyik legjelentősebb veszteségének számít az ukrajnai invázió kezdete óta. Csütörtökön egyébként merénylet áldozata lett Luhanszk korábbi, oroszpárti polgármestere is. Utóbbit ukrán lapok szerint az ukrán biztonsági szolgálat, az SZBU követte el.
Az orosz védelmi minisztérium szerint Gudkov harci cselekmény közben halt meg Kurszk régióban. A hivatal nem közölt többet a történtekről.
Ukrajna tavaly nyáron indított meglepetésszerű offenzívát Kurszkban, és bár az oroszok nagyrészt kiűzték az ukrán csapatokat, a régió egyes területeit így is ellenőrzés alá tudták vonni.
Gudkov halálát meg nem erősített információk szerint az orosz parancsnoki állás elleni ukrán rakétatámadás okozhatta. Ukrajna hivatalosan nem kommentálta az esetet, ahogy korábban máskor sem erősítette meg az orosz területre irányuló célzott csapásainak hírét. Nevük elhallgatását kérő ukrán titkosszolgálati források viszont korábban a sajtónak úgy nyilatkoztak, hogy ők állnak a hasonló támadások mögött, így nekik volt közük Igor Kirillov orosz tábornok 2024. decemberi meggyilkolásához is. Idén év elején pedig Jaroszlav Moszkalik tábornok halt meg egy moszkvai autóba rejtett pokolgépes támadásban. A merényletet a Kreml szintén Kijevhez kötötte, Dmitrij Peszkov elnöki szóvivő pedig azzal vádolta Ukrajnát, hogy terrorista tevékenységekben vesz részt. Tavaly eközben az ukrán biztonsági szolgálat közölte azt, hogy meghiúsított egy orosz merényletkísérletet Volodimir Zelenszkij elnök és más magas rangú ukrán tisztviselők ellen.
A támadásban Primorszkij kormányzója, Oleg Kozsemjako szerint tíz másik ember is meghalt. A politikus Gudkovot hűséges tisztként írta le, aki elmondása szerint kötelessége teljesítése közben halt meg.