
Marco Rubio amerikai külügyminiszter bejelentette, hogy hivatalosan is megszüntetik az Egyesült Államok Nemzetközi Fejlesztési Ügynöksége (USAID) támogatásainak 83 százalékát, írja a Bloomberg.
„Az az 5200 szerződés, amit most töröltünk, több tízmilliárd dollárt emésztett fel úgy, hogy nem szolgálta – sőt, egyes esetekben kifejezetten károsította – az Egyesült Államok alapvető nemzeti érdekeit” – írta Rubio az X-en. Arról is írt, hogy a fennmaradó támogatások a külügyminisztérium hatáskörébe kerülnek, a Kongresszussal egyeztetve. „Köszönet a DOGE-nak és elkötelezett munkatársainknak, akik hosszú órákon át dolgoztak azért, hogy véghezvigyék ezt a régóta esedékes és történelmi reformot” – írta Rubio utalva Elon Musknak a kormányzati hatékonyság növeléséért és költségcsökkentésért felelős hivatalára.
Mint ismeretes, az új kormányzat január 20-án, Trump elnök első hivatali napján több ezer segélyprogramot állított le azzal az indokkal, hogy felmérjék, azok teljes mértékben összhangban vannak-e az Egyesült Államok külpolitikájával. A kedvezményezettek és más nonprofit szervezetek azonban megtámadták ezt a döntést, ami szerintük az elnöki hatalom alkotmányellenes gyakorlása. A múlt héten a Legfelsőbb Bíróság fel is oldott közel 2 milliárd dollárnyi zárolt külföldi segélyt.