
Tízezer rubelre (47 ezer forint) emelnék a büntetést a nyilvános helyen, illetve az interneten való káromkodásért Oroszországban – írja a Moscow Times.
„Meggyőződésünk, hogy erősíteni kell az orosz nyelv védelmét szolgáló jogszabályokat. Emelni kell a káromkodások használatáért kiszabott bírságokat” – mondta a jogszabály-módosítás egyik kezdeményezője, Alekszandr Akszenenko. A tervek szerint azokat a koncertszervezőket is büntetnék a jövőben, akik olyan zenekar fellépését teszik lehetővé, amely a színpadon káromkodik.
A káromkodást már eddig is büntették az országban, de csak 500-1000 rubellel, illetve 15 napos szabadságvesztéssel sújtható.
Az emelés mögött az állhat, hogy a kormány a költségvetésben alaposan megemelte a különböző kihágásokért beszedendő pénzeket. Míg 2025-ben az ilyen bevételnek 191,7 milliárd rubelnek kell lennie, addig 2026-tól már 592,7 milliárd rubellel számolnak.