Megvan Kanada új miniszterelnöke
az új kormányfő (Forrás: Marc Carney Facebook-oldala)

Mark Carney, a kanadai és az angol jegybank korábbi vezetője nyerte a kanadai kormányzó Liberális Párt vezetői posztjáért folyó versenyt, így ő követi majd Justin Trudeau-t a miniszterelnöki székben – írja a Reuters. Az 59 éves Carney a szavazatok 86 százalékát szerezte meg, ezzel legyőzve Chrystia Freeland volt pénzügyminisztert.

Carney bonyolult körülmények között veszi át a hatalmat, az ország Donald Trump elnöksége óta kereskedelmi háborúba keveredett az Egyesült Államokkal, és hamarosan választásokat is tartanak. „Van valaki, aki megpróbálja gyengíteni a gazdaságunkat” – mondta Carney Trumpra utalva, miközben a pártgyűlés közönsége hangosan fújolt. „Támadja a kanadai munkásokat, családokat és vállalkozásokat. Nem hagyhatjuk, hogy sikerrel járjon. Olyan dolgokat kell tennünk, amiket eddig el sem tudtunk képzelni, olyan sebességgel, amit korábban lehetetlennek tartottunk” – tette hozzá.

Mint ismeretes, Justin

Nem szívesen válnának Trump alattvalóivá a kanadaiak
Majláth Ronald

Nem szívesen válnának Trump alattvalóivá a kanadaiak

Katasztrofális állapotban várja a választásokat a Liberális Párt Kanadában, miután Justin Trudeau január elején kénytelen volt lemondani a kormányfői és pártelnöki tisztségről.

Trudeau még januárban jelentette be, hogy több mint kilenc év kormányzás után lemond, mivel népszerűsége a párton belül is jelentősen csökkent.

Carney-nak nincs politikai előélete. Ugyanakkor azt mondja: „Tudom, hogyan kell kezelni a válságokat... egy ilyen helyzetben szükség van a válságkezelés terén szerzett tapasztalatra, tárgyalási készségre” – mondta a múlt hónap végén egy vitán.

Carney Fort Smithben született, a Harvardra járt, ahol főiskolai szinten jégkorongozott. 2003-ban a Bank of Canada helyettes vezetőjévé nevezték ki, majd egy rövid pénzügyminisztériumi kitérő után 2008-ban, mindössze 42 évesen a jegybank elnöke lett. A pénzügyi válságot a Reuters szerint jól kezelte, ennek is köszönhető, hogy 2013-ban a Bank of England elnöke lett. Ő volt az angol jegybank három évszázados történetében az első nem brit elnök, és egyben az első olyan személy, aki két G7-es központi bank élén is állt. Nagy-Britannia akkori pénzügyminisztere, George Osborne „generációja kiemelkedő jegybankelnökének” nevezte Carneyt.

Tény az is, hogy az eddig hanyatlóban lévő Liberális Párt – elsősorban Trumpnak és az amerikai elnök lépéseire adott válaszoknak köszönhetően – újra népszerűvé vált. Míg 2025 elején még körülbelül 20 százalékponttal le voltak maradva, most több felmérés szerint is holtversenyben állnak az ellenzéki Konzervatív Párttal. A választásokat októberig kell megtartani.