Növekvő nyugtalansággal figyelik Donald Trump Ukrajna-politikáját azok a délkelet-ázsiai országok is, amelyek eddig megbízható szövetségesüknek tekintették Washingtont. A térség országai egyre inkább tartanak egy olyan katonai összecsapástól, amelyben egyedül, külső segítség nélkül esélyük sem lenne feltartóztatni a kínai haderőt. Annak is egyre nagyobb a veszélye, hogy Trump velük szemben is érvényesíti tranzakcionalista szemléletét, ami nagyon sokba kerülhet ezeknek az országoknak. Az új amerikai megközelítést ugyanakkor nagy várakozásokkal figyeli Peking, amely végül a trumpi politika nagy nyertese lehet a térségben.
A délkelet-ázsiai aggodalmak természetesen egyáltalán nem alaptalanok. Trump már a választási kampányában kijelentette, hogy a világ legnagyobb csipgyártójának számító Tajvannak a jövőben fizetnie kellene az amerikaiaknak a védelemért. A helyzet pedig finoman szólva is kiélezett, hiszen az elemzői előrejelzések szerint a kínai hadsereg 2027-re vagy 2028-ra készen fog állni a sziget elleni invázióra. Ezért miután februárban Trump felszólította az amerikai csipgyártókat, hogy telepítsék vissza a termelésüket az Egyesült Államokba, a tajvani elnök azonnal tárgyalásokat ajánlott neki, és ígéretet tett rá, hogy országa ezentúl többet fektet be és többet vásárol az Egyesült Államokban, valamint növeli a védelmi kiadásokat.
A tajvaniak gyors reakciója nem véletlen: az utóbbi időszakban megszaporodtak az olyan gyanús tevékenységek a térségben, amelyekkel Kína nyomást akar gyakorolni a vitatott hovatartozású szigetre. Ilyen eset legutóbb február végén történt, amikor egy újabb telekommunikációs kábelt vágott át egy kínai teherhajó. Tajpej szerint nem zárható ki, hogy az akció Kína „szürke zónás” hadviselésének része. Az ilyen akciókat az alacsony költségek, a tagadhatóság és a nehézkes felismerhetőség miatt az elmúlt időszakban több ország is alkalmazta. Tajpej szerint a kínai „halászati balesetek” is ide sorolhatók, amelyeket a nemzetbiztonsági súlyuknak megfelelően kezelnek.
A Tajvani-szoroson túl azonban más országok is nyugtalanul figyelik az új széljárást Washington felől. A Dél-kínai-tenger térségében már lassan évtizedek óta feszült a viszony Kína területszerzési törekvései miatt, ami olykor komoly incidensekhez is vezetett. A legutóbbi ilyen eset a második Thomas- (Ayungin) zátonynál történt, ahol egy Fülöp-szigeteki hajó, a Sierra Madre a Fülöp-szigeteki katonák előőrseként szolgál. Júniusban itt a kínai parti őrség szándékosan összeütközött egy Fülöp-szigeteki utánpótláshajóval, majd a kínai katonák fejszékkel támadtak a filippínó tengerészekre. Történt ez azok után, hogy egy hónappal korábban a Fülöp-szigeteki elnök, Bongbong Marcos azt mondta, hogy ha az országa egyik állampolgárát szándékos akcióban ölnék meg, az nagyon közel állna ahhoz, amit ők háborús cselekményként definiálnak. Ez pedig arra kényszerítheti Manilát, hogy életbe léptesse az Egyesült Államokkal 1951-ben kötött kölcsönös védelmi szerződést. Mára viszont teljesen bizonytalanná vált, miként reagálna Trump egy kínai provokációra a Fülöp-szigetek ellen.
Működhet az Európában és Amerikában, mint Ázsiában?
A Tajvanban gyártott csipekre az egész világnak szüksége van, de Kínai is gőzerővel építi az üzemeit. Meddig véd a „szilíciumpajzs”?
Vagyis a trumpi külpolitika – amely egyre többször kérdőjelezi meg a nemzetközi szervezetekben való amerikai részvétel létjogosultságát – egyelőre Pekingnek kedvez leginkább, mivel kétségeket ébreszt Amerika legszorosabb délkelet-ázsiai szövetségeseiben. Ezért mostanra egyre több szakértő vonja kétségbe, hogy az új amerikai adminisztráció koherens Ázsia-stratégiával rendelkezne.
